Archive for the ‘Személyes’ Category

Az MVP válaszol - interjú Soczó Zsolttal

Monday, May 11th, 2009

Itt lakik, merengés a vadregényes kezdetekről és a jelenről-jövőről.

És amikor a bűz már az égig ér…

Saturday, February 28th, 2009

A fenti mondatrész az Ördög ügyvédje c. filmben van, az egyik kedvencemben.

A rosszindulatú, ártalmas hazugság mindig nagyon felháborít, így a következő is.

Kiderült, hogy cigány önkormányzati képviselő az egyik pécsi cigánygyilkos:
http://tenyek.tv2.hu/Belfold/TenyekCikkek/2009-02-27-pecs_granat

Erre azt mondja Mohácsi Viktória: attól, hogy valaki annak vallja magát, még nem cigány, és akkor is a rasszista indítékot kell erőltetni:

http://napkelte.wildom.hu/naptv/jsp/program/wmv.jsp?filename=/naptv_upload/visszanezo/200902/20090228-0630.wmv

Mindenáron, még a végén is azt mondja, hogy itt eltitkolják a dolgokat, és akkor is rasszista a motiváció, ha nem. Elképesztő.

Nyilván befigyelt nála a kognitív disszonancia, annak ellenére, hogy Verebes nem dörgölte az orra alá a korábban az ügyben tett nyilatkozatait, pedig az lett volna a hatásos, ha összevágva visszanézhette volna magát.

Kéne már a gyűlölettörvény az ilyenek ellen, akik csak azért is rasszizmust kiabálnak, és a nemzetközi sajtót is telekürtölik ezzel. Ez a gyűlöletkeltés szerintem, ráadásul nem csak hazai, de nemzetközi szinten is. A magyarság ellen.

Az ilyen hazug megélhetésiek miatt lettem Jobbik-párti, annak ellenére, hogy belül liberálisabb vagyok, mint az SZDSZ bármelyik tagja. Majd egyszer leírom a folyamat evolúcióját, de most inkább készülök a jövő heti konferenciára.

64 bites laptopon

Tuesday, February 17th, 2009

Pénteken megjött az új 64 bites laptopom, egy Dell Latitude E6500. 8 G RAM van benne. :)
Sajnos az ára kb. nettó 60e-rel drágább lesz, mint amikor megrendeltem, mert közben a Ft elszállt a fenébe. :(
Először felraktam rá Windows 7-et, ám se az SQL Server, se a VS nem akart rá felmenni, így feladtam a vele való harcot - egyelőre. Tudom, hogy másnak mennek ezek, de nem tudom, mit rontottam el.
Most már egy Windows 2008 van rajta, workstation-ösítve.
Az aero még nem megy rajta, csak a sima Vista theme. Nem tudom miért, de első körben ettől nem lesz kisebb a produktivitásom. :)
A multimédiás dolgokhoz átállítottam a kernel ütemezőjét (ennek működéséről majd írok a Winternals sorozatban), kíváncsi vagyok hd filmek hogyan fognak majd menni rajta. Egyelőre néha még egy winampos zenelejátszásnál is beszaggat.
Azt gondoltam 8 G mindenre elég lesz. Erre tegnap elindítottam egy lekérdezést a tőzsdei adatbázisomon, és elszállt a skype, eltűntek az ikonok, és még a task manager se indult el. Tisztára mint a Win 3.1-es időkben, amikor elfogytak a GDI handle-ök. :)
Kissé vissza kellett venni az SQL Server arczából, most már csak 6 G-t kap, ossza be.

Update: raktam be két fotót, az egyiken a gép van, a másikon a mesteremberek a processzor vízhűtésén fáradoznak. :)

Új fotók a gyerekekről

Monday, January 12th, 2009

Némi magánélet: kiraktam egy tucatnyi fotót, amin a gyerkőcök láthatók - Karácsonykor.

Frissített CV

Tuesday, January 6th, 2009

A változás első szeleként frissítettem az önéletrajzomat, ilyet mindig csak munkahely-váltáskor szoktam tenni, vagy ha kell valamihez. Most mindkét ok kapóra jött, hát kibővítettem kicsit. Ez angol nyelvű, a magyart egyelőre még nem írtam meg.

Újra MVP lettem :))

Thursday, January 1st, 2009

Kösznöm az MS-nek, hogy immár 5. éve (remélem jól emlékszem) újra MVP lehetek. Számomra sokat jelentenek azok az erőforrások (könyvek, online könyvek, MVP akadémia, private newsgroup, helyi kapcsolatok, stb.), amelyeket a program ad, ezek nélkül féllábú óriás lennék. :)

Idén már az MSDN és Techet előfizetés is igen fontos lesz, mivel magamnak fizetek mindent, nem áll egy nagy cég mögöttem.

Amit legjobban ki fogok viszont használni, az a forráskód hozzáférés. Tervben van egy közös koprodukció az MSHU-val, amely keretében Windows Internals témában fogok sok-sok információt megtanítani nektek idén, ha minden terv szerint alakul. Ehhez meg nagyon kell majd a forráskód hozzáférés.

Közben most rendelem meg a saját új gépemet, egy Dell Latitude E6500 8G RAM-mal, brutális gép lesz. Indul az év, nagyon sok tervem van, majd meglátjuk, mire futja az erőmből és főleg az időmből. Ez utóbbi szokott lenni a szűk keresztmetszet.

Boldog Karácsonyt és BUÉK-ot

Friday, December 19th, 2008

Folyamatban van az ADSL váltásom, eddig a cég fizette, most már én, és sajnos 2008-ban ez még nem megy szolgáltatás-kiesés nélkül. Ezért a következő időszakban bizonytalan a net elérésem, enyhébb idő esetén a kert végéből, létráról látom a szomszéd WIFI-jét, így néha olvasok leveleket. Egészen addig, míg vissza nem adom a cégnek a laptopot, az új ugyanis csak januárban érkezik meg (durva gép lesz).
Van itthon egy asztali gép is, de azt nem viszem ki a kertbe. :)
Szóval ha valami fontos kérdés van, kérem, telefonon keressetek, egyébként meg pihenjetek.

Boldog Karácsonyt.

soci

Update: alaptalanul ironizáltam a magyar helyzeten. Tegnap jött az SMS, hogy kész az új accountom. Kipróbáltam, és tényleg. Most párhuzamosan megy a két előfizetés. Mégis csak zökkenőmentes volt a váltás. Valószínűleg a belső embernek köszönhetően, ugyanis előtte este még csak nem is volt rögzítve a megrendelésem a thome webshopban. :)

Windows Internals vizsga sikerült :-)

Tuesday, December 2nd, 2008

Egy MVP-s papírhoz kellett az MCP vizsgáim listája, ezt lemásolva véletlenül vettem észre, hogy közben a beta vizsgát feldolgozták, és sikerült a Windows Internals vizsga is. Juhéjj. :)
Nem számítottam rá. Ettől persze nem száll el a pofám, már megjött az amazontól az Advanced Windows Debugging és a Memory Dump analízis, jövő év elején ezek kerülnek sorra, talán addigra a Windows Internals újabb kiadása is kijön. Ütős kombó lesz.
Egyelőre viszont WPF-et tanulok, ezt már régóta halogatom, de most találtam egy házibarkács problémát, tőzsdei automatizált kereskedési algoritmusok backtest-jét, ehhez nem árt némi vizuális infó az árakról, indikátorokról, stb., ehhez meg pont jó a WPF. A WPF-et egyelőre nehezebben fogom, mint a low-level Windows cuccokat, fogjuk ezt a koromra. :) Valójában valószínűleg azért nehezebb átlátni, mert az XAML miatt is és maga a WPF frameworkje miatt is nagyon magas absztrakciós szinten kell gondolkodni, ehhez meg idő kell, meg kell szokni az új fogalmakat, absztrakciókat. Mint amikor új nyelvet tanul az ember.

És végül, ha már bementem az MCP site-ra, itt az aktuális vizsgalistám. 2 beta még nincs rajta, mert még nem értékelték ki. Jövőre az a tervem, hogy megcsinálom az összes hiányzó vizsgát, ami nekem még fontos, azaz a 3.5-ös vizsgkákat, WCF, WPF, WWF. Magas labda, majd meglátom mennyi idő meg lelkesedésem lesz hozzá.


Exam ID  	Description  	 	Date Completed
	451 	PRO: Designing Database Solutions and Data Access Using Microsoft SQL Server 2008 		Sep 30, 2008
	660 	TS: Windows Internals 		Aug 05, 2008
	432 	TS: Microsoft SQL Server 2008, Implementation and Maintenance 		Jul 31, 2008
	620 	TS: Configuring Microsoft Windows Vista Client 		May 09, 2007
	431 	TS: Microsoft® SQL Server™ 2005 - Implementation and Maintenance 		May 03, 2007
	442 	PRO: Designing and Optimizing Data Access by Using Microsoft® SQL Server™ 2005 		Dec 19, 2006
	554 	UPGRADE: MCSD Microsoft® .NET Skills to MCPD Enterprise Application Developer by Using the Microsoft® .NET Framework: Part 2 		Mar 06, 2006
	553 	UPGRADE: MCSD Microsoft® .NET Skills to MCPD Enterprise Application Developer by Using the Microsoft® .NET Framework: Part 1 		Mar 06, 2006
	551 	UPGRADE: MCAD Skills to MCPD Web Developer by Using the Microsoft® .NET Framework 		Mar 03, 2006
	552 	UPGRADE: MCAD Skills to MCPD Windows® Developer by Using the Microsoft® .NET Framework 		Mar 03, 2006
	447 	UPGRADE: MCDBA Skills to MCITP Database Administrator by Using Microsoft® SQL Server™ 2005 		Dec 16, 2005
	443 	PRO: Designing a Database Server Infrastructure by Using Microsoft® SQL Server™ 2005 		Dec 16, 2005
	444 	PRO: Optimizing and Maintaining a Database Administration Solution by Using Microsoft® SQL Server™ 2005 		Dec 02, 2005
	441 	PRO: Designing Database Solutions by Using Microsoft® SQL Server™ 2005 		Dec 02, 2005
	229 	Designing and Implementing Databases with Microsoft® SQL Server™ 2000 Enterprise Edition 		Dec 21, 2004
	340 	Implementing Security for Applications with Microsoft Visual C#® .NET 		May 03, 2004
	306 	Developing and Implementing Windows®-based Applications with Microsoft® Visual Basic® .NET and Microsoft® Visual Studio® .NET 		Aug 22, 2003
	300 	Analyzing Requirements and Defining Microsoft .NET Solution Architectures 		Nov 07, 2002
	305 	Developing and Implementing Web Applications with Microsoft® Visual Basic® .NET and Microsoft® Visual Studio® .NET 		Jul 12, 2002
	310 	Developing XML Web Services and Server Components with Microsoft® Visual Basic® .NET and the Microsoft® .NET Framework 		Jun 25, 2002
	228 	Installing, Configuring, and Administering Microsoft® SQL Server™ 2000 Enterprise Edition 		Oct 11, 2001
	100 	Analyzing Requirements and Defining Solution Architectures 		Oct 13, 2000
	176 	Designing and Implementing Desktop Applications with Microsoft® Visual Basic 6.0 		Sep 07, 2000
	175 	Designing and Implementing Distributed Applications with Microsoft® Visual Basic 6.0 		Jun 21, 2000
	029 	Designing and Implementing Databases with Microsoft® SQL Server 7.0 		Mar 01, 2000
	079 	Implementing & Supporting the Microsoft® Internet Explorer Admin Kit for Microsoft® IE 4.0 		Nov 16, 1999
	059 	Internetworking with Microsoft® TCP/IP on Microsoft® Windows NT™ 4.0 		Oct 27, 1999
	058 	Networking Essentials 		Aug 17, 1999
	067 	Implementing and Supporting NT™ Server 4.0 		Mar 03, 1999
	068 	Implementing and Supporting NT™ Server 4.0 in the Enterprise 		Feb 23, 1999
	073 	Implementing and Supporting NT™ 4.0 Workstation 		Dec 21, 1998

Vigyázat: orvos! Hogyan gyógyuljak meg a kezelés ellenére?

Tuesday, October 21st, 2008

Valahol láttam ezt a könyvet, mosolyogtam egyet rajta, némileg még igazat is adtam neki, de úgy vagyok vele mint Michael Moore filmjeivel, hogy ugyan van alapjuk, de azért sarkított véleményeket kapunk.
Annak ellenére, hogy már egyszer megjártuk, Bálinttal. Most szegény Benedek szívta meg, az egyik pici.
Bő hete mindkét picur elkapta a bátyjuk, Bálint által hazahozott óvodai vírust. Mindketten betaknyosodtak, Pannikának a fülére is ráment valamennyire, de ő szokás szerint gyorsan leküzdötte a vírust.
Benedek esetén már tapasztalatból tudjuk, hogy ő lassabban bír a takonykórral, előzőleg hetekig hörghurutja lett tőle. Most már felkészültebbek voltunk, vettünk váladékszívót, így sós vízzel minden nap minden gyerek orrát átmostuk.
Benedeket elvittem Törökbálintra a pulmonológiára, mert az előző alkalommal gyógyulás után vittem oda, és azt mondták, majd betegen megnéznék még egyszer. Legyen. Megnézték, igen, hörghurut, nem tüdőgyuszi (a háziorvos hallgatózva azt diagnosztizálta). Már napok óta szedett antibiotikumot, így jó úton haladtunk a gyógyulás felé.
Ám a tüdőgyógyász, nem tudom miért, de meg akarta nézni Bendek fülét is (egy tüdőgyógyász, minek?). Ebből lett a baj. Mivel a fülzsírtól nem látta a dobhártyát, elővett valami dróthurkos szarságot, amivel elkezdte piszkálni a füléből a fülzsírt. Persze Benedek ordított és ugrált nagyon, ennek ellenére csinálta. Megnézte, rendben van a füle. Kijövet már láttam, hogy vérzik a füle, de mivel eléggé rossz volt a megvilágítás nem voltam benne biztos, hogy vér, nyugtattam magam, hogy fülzsír.
Kb. 2 nap múlva egyre rosszabb lett Benedek állapota, sokat sírt, fogta a bal fülét, és belázasodott. Annak ellenére, hogy még mindig szedte az antibacit. Mivel éjszaka már alig aludt vasárnap elvittem gégészeti ügyeletre, ahol megállapították, hogy megsérült a hallójárata, ami miatt hallójárat gyulladása lett. Feleségem szerint ez nagyon fájdalmas, neki volt már ilyen.
Most még mindig alig tud szegény aludni, ha hozzáérünk a füle környékéhez azonnal ordít, annyira fáj neki. Már 4. napja.
Köszönjük a piszkálódást, Ujszászi Éva doktor néni. :(

Szaktanácsadó születik :-)

Tuesday, October 14th, 2008

Örömmel és nagy reményekkel közzéteszem, hogy 2009. január 1.-től független szaktanácsadóként folytatom a szakmai pályafutásom. Ennek megfelelően év végére átalakítom a website-om főlapját is, a megfelelő üzleti, kontakt, stb. információkkal kiegészítve.
A blogom változatlanul fog üzemelni, sőt, várhatóan több időm lesz rá, és jóval több témával is fogok foglalkozni (WCF, WWF, Windows Internals, DP újult erővel, stb.).

Ha .NET-alapú fejlesztéssel, tervezéssel vagy SQL Serverrel kapcsolatban tudok valakinek segíteni, januártól szabad vagyok. Az utóbbi két évben jó pár felkérést utasítottam vissza, jövőre erre már nem lesz szükség.

Részletek később, most igen sok intéznivalóm van…

Milyen lopás? Nem volt ott semmilyen lopás! Senki nem vitt el semmit! Különben is, vissza lett az téve a helyére.

Thursday, September 18th, 2008

A Reakció bejegyzéséről jutott eszembe két eset.

Óbudán lakik egy építész ismerősöm, talán a Kenyér utcában, vagy azzal párhuzamos valamelyikben (régen jártam arra). 4 lakásos házban lakik, a garázsa közvetlenül az utcára nyílik. Meséli, hogy kinyitotta a garázst, és elkezdte a kocsiját takarítani. A porszívója a járdán volt, ő bement a kocsi elejéhez valamiért. Mire pár másodperc múlva visszament látta, hogy a porszívóval ballag el a szomszéd. Rászólt, hogy mégis mit gondol?
-Hát azt hittem kidobta, azért volt az utcán!

A másik eset sokkal közelebbi, egyrészt egy nagyon közeli rokonnal, másrészt 2 napja történt. Az utcán állt a kocsija. Kirakott egy papírdobozban orvosi anyagokat és gyógyszereket a kocsi mögé, és visszament még egy másik dobozért, illetve, hogy bezárja a kertikaput. Mire visszaért, látja, hogy nagy gázzal hajt el egy autó, a doboz meg sehol.
Szerencséjére az egyik szomszédja látta az esetet, így hamar ki is derült kié a kocsi, felhívta telefonon, hogy most mi a picsa volt ez, hová vitte a dobozt?
-Szociálisan érzékeny vagyok, és láttam, hogy ott kallódik a doboz, gondoltam segítek, elviszem a szemétbe. Mondta neki a rokonom, hogy tanú van rá, hogy elvitte, ezért gyorsan kerítse elő, vagy rendőrségi ügy lesz belőle.
Visszahozta, és még visszahozott egy zsákban is cuccot, ami a kocsi zárt csomagtartójában volt! A szociálisan érzékeny jóember kinyitotta a csomagtartót, hátha ott is akad valami szemét, annyira rendes. (A szomszédok ezt is látták, azt hitték kollégáról van szó, azért pakol a kocsiban.)

Vajon mi a közös a három történetben?
Vajon miért várom már a következő választást, hogy egy kövéret szavazhassak a Jobbikra?

Felrobbanhat mikróban a víz?

Friday, September 12th, 2008

Azt gondoltam ez urbánus legenda, míg tegnap este a pofámba nem robbant 2 deci forróvíz.

Tényleg igaz, hogy túl lehet hevíteni a vizet a forráspontján túl, ha nincsenek benne csírák, amin a buborékképződés megindulhat. Ám a kivétel okozta rázás hatására robbanásszerűen (a szó legszorosabb értelmében) hirtelen felforr.
Az arcom bal felét érte a víz, egyből eszembe jutott, hogy megvan a következő Batman rész Jokerje Two-Face Harvey-ja. Valójában persze jól be is szartam, de szerencsére pár percnyi hidegvizes zuhany még némi Aloe First mára kb. rendbe rakta az égést. Gondolom röptében az apróbb részecskéknek volt ideje lehűlni, különben sokkal horrorisztikusabb is lehetett volna a vége.
Köszönöm az őrangyalom segítségét, a mikrónak meg a k. anyját. :)

Sodor az élet

Monday, September 8th, 2008

Benedek, az egyik iker pici vesemedence tágulattal született és az ebből fakadó vesemedence gyulladásból csak 10 hetes antibiotikumos kezeléssel jött ki. Azóta minden lázas betegségnél arra kell gondolni, nem-e ez jött elő újra, ami azért kritikus, mert ha nem kezelik ki azonnal, tökreteszi a veséjét.
Hétvégén 1 napot a kórházban töltöttem vele, mivel pénteken bevittem a Heim Pál ambulanciára, hogy nézzenek nála pisit, amiből azonnal kiderül, rendben vannak-e a dolgok.
Próbáltak tőle vért is venni, ami csak a 4. szúrásra sikerült, sokáig forgatták benne a tűket, mert nem találták meg a vénáját. Kapott egy adag sóoldatot, mert azt mondták, azért nem jön a vére, mert ki van száradva. Hogy ez volt-e, vagy csak bénáztak és nem találták meg a vénáját nem tudom, előtte 2 órával a háziorvos nézte a nyelvét, de nem látta lepedékesnek, azaz kiszáradásnak nyomát. Mindegy, egy kis sós víz nem árt, de a szenvedését nehéz volt nézni (hát még neki átélni).
Benntartottak, volt 2 pisi és egy vérvizsgálat, mind negatív. A torka piros, azaz elég nagy valószínűséggel csak torokgyulladása van (remélem). Szombat reggel (meg már péntek éjjel is) mondtam a dokinak, hogy ő még szopik, hiányoznak neki a tesói és az anyukája, ezért hazavinném, mivel elvileg kizártunk minden komolyabb okot. Igen-igen erős ellenállást tapasztaltam, aminek okára szombat délelőtt derült fény: a TB nem fizet a kórháznak, ha csak 1 napot vagyunk benn. Kíváncsi lennék mi a ráció ezen törvény mögött, de mindegy, ennek ellenére hazahoztam a kicsit, aki persze nagyon boldog volt emiatt.
Sajnos láza még mindig van, de a háziorvos szerint 5 nap belefér egy sima vírusba, ez a 4. nap. Izgulunk, de én remélem minden rendben van. A pisitenyésztés is megvan hamarosan, az még adhat további infókat, de remélem nem fog, azaz nincs benne baci.

Kibaszott nehéz volt ez a hétvége is, ahogy az egész év, mióta a babák megszülettek. Már előre dörzsölöm a tenyerem, hogy jól picsán rúgom a szellemi vezetőmet a halálom után, amiért ilyen életet kerestek nekem. ;) Jó, én meg elfogadtam, ott van a szerződésen az aláírásom. :)

Persze, tudom, hogy ennél ezerszer nehezebb életek is vannak, így befogom a pofámat, és csendben izgulok, hogy meggyógyuljon mihamarabb Benócka.

Isten szerepe napjainkban - Bálint szerint

Sunday, July 20th, 2008

Mivel Isten már megteremtette a világot nem kell neki földet hordania, ezért most segít az önkormányzatnak kirakni a közlekedési táblákat és a közvilágítást.

Házimozi :)

Friday, June 13th, 2008

:)

Bálint és a vegaság kritikája

Monday, May 5th, 2008

Bálint most kezdi felfogni, hogy nem eszek húst.
Ezzel kapcsolatban már volt pár megjegyzése, gyakorlatilag jókat röhög rajtam.

-Apa, te azért nem eszel húst, mert sajnálod a disznót?
-Igen.
-Én is sajnálom, de azért eszem.

-Apa, fáj a disznónak, ha lassan ölik?

-Tyúkos lepényt kérek.

-Egy sonkát lobogtatva az orrom előtt: Nézd, apa, ez itt egy malacpapa. :)

Windows 2008 termékbejelentés lement

Wednesday, March 5th, 2008

Úgy vettem észre tetszett a közönségnek az IIS7, és egyáltalán, az egész Windows 2008 termék. Én még Magyarországon nem láttam az MStől ennyire színvonalas rendezvényt, gratulálok a szervezőknek, amolyan mini-teched hangulata volt.

Páran tudták, legtöbben nem, de életem legnehezebb előadása volt ez. Tegnap este fél hétkor autóbalesetben meghalt az egyik családtagunk, amikor tőlünk ment hazafelé. :((
Nagyon nehéz volt összekaparni magam az előadásra, ennyi sikerült, amit láttatok.

Köszönöm a résztvevők figyelmét.

Az IT bírálata

Monday, February 11th, 2008

Apa, ha nem lenne laptopod mindig ráérnél.

Persze, ez nem biztos, hogy az IT kritikája…

Bálint, a pacifista

Monday, February 4th, 2008

Ma reggel az óvodában.

Mikor beértünk, odajött hozzánk egy kis-kisfiú a folyosón, a pisztolyát csattogtatva. Bálintot nagyon zavarta, ezért beszéltem a kicsihez is, meg hozzá is.
Mondja a kicsi: nézd, nekem van pisztolyom.
Bálint: nekem meg csipegetős csibém.

Elővett a kisfiú egy másik pisztolyt is. Mondom Bálintnak, nézd, ez a kisfiú nagy pisztolykedvelő ember.
-Én meg a növényeket szeretem.

Nagyon büszke vagyok a fiamra, mégha néha kutyaszar rossz is. :)

Miért lesz ideges a gyerek az ovitól?

Thursday, January 31st, 2008

Bálint a betegsége miatt sokáig nem volt oviban, és nagyon aranyos, kezelhető kisfiú lett belőle, csodálkoztunk is, mi van vele?

Aztán a héten elkezdett oviba járni újra, és jön elő az az akaratos, direkt kötekedő, ingerült énje, ami tavaly oly sok szomorúságot okozott nekünk is és neki is.

Mit lehet tenni? Írassuk át másik oviba? Szerintem normálisak az ovónők, csak Bálint azt mondja, zavarja, hogy sok a gyerek, és zajonganak. Meg az ő érdeklődése olyan, hogy untatja az óvoda, az öntözőrendszerek meg az elektromosság sokkal érdekesebb, mint a körtánc.

Mi a francot lehet tenni? Pszichológussal vajon érdemes lenne beszélni?