Az orvosi látogatásom alatt volt még egy érdekes eset.

Amikor kijött a főnöknéni hazaküldeni a nem sürgős eseteket, akkor egy hölgy szólt, hogy a gyereke lázas, szarul érzi magát. Én már korábban is láttam, hogy cefetül van a gyerek, majdnem meg is szólítottam, hogy segíthetek-e neki, mert azt hittem egyedül van, az anyja nem volt mellette.

A főnökasszony mondta, hogy a lázas gyerek bemehet előre, természetesen.

Erre a hátam mögött megszólalt valami furcsa hang. Valami levegőáramlás által okozott zaj volt, beszédhez hasonló, de nem értettem. Odafordultam, és láttam, hogy egy -gondolom valami gégeműtét miatt- beszélni alig képtelen ember frocsög. Tisztán látszott az indulat rajta, és arról hörgött (szó szerint), hogy bárki mondhatja, hogy lázad, ő nem hiszi el, a nő hazudik, mert már unja a sorbanállást.

Senki nem károgott, csak ez a Darth Vader. Na, gondoltam magamban, Isten nem ver bottal. Azért nem tudsz te rendesen beszélni, mert állandóan csak ilyeneket mondtál az embereknek, aztán ez lett a vége.

Én úgy látom az eddig életemben, hogy az emberek kibaszott nagy teremtőerővel rendelkeznek, csak ennek nincsenek a tudatában. Ezért aztán csodálkoznak, amikor a környezetükben nem úgy történnek a dolgok, ahogy ők akarják. Pedig csak annyi a bibi, hogy valójában, ki nem mondott módon azt akarták ők.

Mondok példákat. Ezek nem általánosítható tanulságok, csak esetek, amiket láttam magam körül.

-Á, én már öreg vagyok erre. Meg is teremti magának, szépen lepunyul a teste. Ezt kérte, ezt kapja.

-Nem vagyok erre képes. Úgy is fogja szervezni az életét, hogy mindent elbasz, aztán persze másokat okol miatta.

-Nem bírok a férjemmel/feleségemmel, egy zsarnok/hárpia az. Mert nem is akarsz, tudat alatt meg akarod adni magad neki, mert irányításra vágysz, és mert nem vagy képes magad döntéseket hozni. Csak e helyett egyszerűbb a másikat okolni, mint bevallani, hogy döntésképtelen lúzer vagy.

-Emészti magát valami múltbeli/jövőbeli dolgon, és gyomorfekélyt kap. Benne van a szóban, emészti magát. A test megteremti fizikai valójában a gondolatokat.

Nemrég olvastam a Most hatalma c. könyvet. Elég redundáns és nekem nem túl gördülékeny fogalmazású könyv, de az alapgondolat maga jól átjött belőle. Hogy az ember mennyire el tud merülni a múltban vagy a jövőben, így aztán nem is marad ereje a jelenre.

Ebből a könyvből értettem meg, hogy az egó, az elme által teremtett személyiség élteti ezeket a téveszméket, és ha a lélek, mint felsőbbrendű tudatosság képes megfigyelőként az elmét nyakoncsípi, amit éppen megint a múltban fürdik vagy a jövőn aggódik, akkor le lehet építeni az egót, így nagyon sok csalódástól és szenvedéstől megóvhatja magát az ember.

Ha megfigyeled magad, érdekes dolgokra jöhetsz rá. Én mindig nagyon kezdek figyelni, ha indokolatlan reakciót vált ki valami belőlem. Történik valami, ami érzelmileg sokkal jobban megérint, mint az elvárható lenne. Lehet ez egy történés (Olaszliszka), film, családi élethelyzet, bármi.
Ekkor kell azonnal elkezdeni gondolkodni, hogy vajon mi kapcsolt be a tudatalattiból, ami az adott túlzó érzelmet kiváltotta.

Ha figyelmet szentelsz neki, próbálod megérteni, akkor a következő esetben már hamarabb nyakon tudod csípni az alattomos betolakodót, így előbb-utóbb ki lehet iktatni az adott tudatalatti szar erejét.

Csinálom, működik, nem a levegőbe beszélek. :)

Could you hire me? Contact me if you like what I’ve done in this article and think I can create value for your company with my skills.