Ha egy gyerek szidalmakban él,
megtanulja az ítélkezést.
Ha egy gyerek haragban él,
megtanulja a harcot.
Ha egy gyerek félelemben él,
megtanulja a rettegést.
Ha egy gyerek szánalomban él,
megtanulja az önsajnálatot.
Ha egy gyerek gúnyban él,
megtanulja a szégyent.
Ha egy gyerek féltékenységben él,
megtanulja az irigységet.
Ha egy gyerek szégyenben él,
megtanulja a bûnbánatot.
Ha egy gyerek biztatásban él,
megtanulja az önbizalmat.
Ha egy gyerek megértésben él,
megtanulja a türelmet.
Ha egy gyerek dicséretben él,
megtanulja az önbecsülést.
Ha egy gyerek megértésben él,
megtanulja a szeretetet.
Ha egy gyerek helyeslésben él,
megtanulja magát szeretni.
Ha egy gyerek elismerésben él,
megtanulja, hogy jó, ha célja van.
Ha egy gyerek önzetlenségben él,
megtanulja a nagylelkûséget.
Ha egy gyerek tisztességben és õszinteségben él,
megtanulja, mi az igazság és a becsület.
Ha egy gyerek biztonságban él,
megtanulja, hogy bízzon magában és a többiekben.
Ha egy gyerek barátságban él,
megtanulja, hogy jó a világban élni.
Ha egy gyerek nyugalomban él,
megtanulja megtalálni a saját békéjét.
A te gyermeked miben él?
Dorothy Law Noltte
Could you hire me? Contact me if you like what I’ve done in this article and think I can create value for your company with my skills.
LEAVE A COMMENT
3 COMMENTS
Há’ igen ezt csak az érzi, akinek van gyerkőce.
Meg az is publikálja ;)
Nem kell ehhez gyerek, hisz mindenkinek volt gyermekkora… Én például most látom, hogy túl sok bíztatást és dícséretet nem kaphattam anno, mivel híján vagyok az ahhoz kapcsolódó dolgoknak, és tényleg: a szüleimtől általában azt kaptam, hogy nem értek hozzá, meg kicsi vagyok hozzá, meg egyébként is ne szóljak bele… Mind1 mosmá, a legjobb amit tehetek, hogy a lányomnál ezt a hibát nem követem el és kész (majd elkövetek mást :).
Ez őszinte volt, köszönöm.
Érdekes, régen nem sok gyerek kérdőjelezte meg a szülők nevelési elveit, mert a szülők szent és sérthetetlen emberek.
Én nem így érzem.
Pl. tegyük fel vert az apám (szerencsére nem).
Két lehetőségem van:
1. Kibaszott szar alak voltam már gyerekként is, megérdeleltem a verést. Így nem lesz önbecsülésem, de apám szent alakja háborítatlan.
2. Rájövök, hogy egy szadista kis geci volt, és én gyerekként (általában) nem szolgáltam rá a verésre. Így viszont be kell látnom, hogy nekem nincs igazi, szerető apám. Ez rosszul érint, mert másnak biztos van, nekik jó, így inkább belátom, hogy mégis én voltam a szemét, nem véletlenül vert az öreg. Nincs kognitív disszonancia, viszonylag jól érzem magam – de rossz emberként látva magam.
Érdekes dolog az emberi lélek.