Szeretjük a gyerekekek – időnként elmebeteg módon

Az utcában lakik egy idős néni. Rendes asszony, minden vasárnap ott van a templomban, és mindig öntudatosan viszi a cuccokat, virágokat a templomi ünnepségekre.

Bálintot (kisfiamat) vittük levegőzni még vagy egy éve az utcára, akkor volt 1 éves. Mondja a néni:
“Úgy lehet szeretni ezeket a piciket – Isten után.”

Hogy mi? Tessék? Ennek elment az esze? Vagy Isten ilyen elmeháborodott zsarnok lenne, aki kizsarolja a szeretetet, és ha az emberek nem imádják, akkor morcos lesz, és kénköves esőt küld ránk? Mi a fasz? Ez nagyon emberi gondolkodásra vall, bennem nem ez a kép él.

Jó, elraktároztam, hogy figyelni kell a prioritásokra.

Pár nap múlva azt mondja: “Kár, hogy felnőnek a gyerekek. Amíg ilyen picik olyan aranyosak. De aztán 5-6 éves koruk után olyan utálatosak tudnak lenni!”

Huh. Ez igen. Gratulálok néni, gondolom jó volt a te gyerekednek lenni.

Az i-re az rakta fel a pontot, amikor rá egy hónapra megtudtam: a lánya skizofrén.

Az ok-okozat működik a fizikai világban, ha tetszik, ha nem. Valamit-valamiért.

2 thoughts on “Szeretjük a gyerekekek – időnként elmebeteg módon

  1. Dr. Szöszi

    Akkor kapaszkodj:

    kb. 10 évvel ezelőtt, a lányom születése után nem sokkal egy (akkor még) kedves, huszonéves ismerősöm azzal lohaszotta le az örömöm, hogy kijelentette: a gyerekek alapvetően az ördög teremtményei, istennek kell őket megérintenie ahhoz, hogy jóvá váljanak. Mert nézzem csak meg, hogy a gyerekek állandóan verekednek, vitatkoznak meg rosszalkodnak…

Comments are closed.