Kaptam meghívót, élek vele.

1. Általános iskolában két hétig kémiaszertáros voltam. Két hét után visszavonták a kinevezésemet, mert felrobbantottam az osztályt. :)
De tényleg. ;) Már akkor is bennem vot az oktatási vágy, ezért vettem ki egy kb. fél gyűszűnyi káliumot a petróleumból, és becsomagoltam papírzsebkendőbe. Uzsonnás szünetben odahívtam a tisztelt publikumot, hogy nézzék meg, hogyan szaladgál a kálium a vizen. A szappantartóba raktam kb. fél centi vizet, és beledobtam a káliumot. Abban a pillanatban felrobbant. Sajnos a kálium nem csak egyszerűen futkározik a vizen, mint a nátrium, hanem olyan heves a reakció, hogy felforrósodik, majd elég. Viszont a petrólumban tárolástól egy kemény, szerves réteg alakuk ki körülötte, ami miatt egy darabig csak pumpálja magát, utána viszont istenesen szétrobban. Pár másodpercre elvesztettem a tudotosságomat, nem ájultam el, csak picit eltávolodtam a világtól, mentálisan. Mire visszaértem, már égett nagyon az egyik szemem, mert belecsapódott az olvadt kálium. Marta, mint állat, a kálum-hidroxid erős lúg, hát még, ha forró is.
A termből dőlt a füst, gondolom a szerves trutyi miatt. Mivel egy különálló terem volt a nagyiskolától, az egész suli azt nézte, mitől ömlik a füst a teremből. :) Szép show volt. Kérdezték, honnan vettem a nátriumot (nem mertem káliumot mondani, mert az mégiscsak nagyobb gáz), mondtam, olvasztott konyhasó elektrolízisével állítottam elő. Először elhitték, de aztán megnézték a lexikont, ahol kiderült, hogy ehhez 870 C fok és vákuum kell, azt meg nem biztos, hogy kapásból elő tudtam állítani otthon. Egy osztályfőnökivel megúsztam a dolgot, szeretett az osztályfőnük.
Középiskolában nitrósnak hívtak a lányok, ennyi infó ment át nekik a helybéli lányoktól. :)

2. Nyolcadikban kémiaversenyen voltam Győrben, ott 3. helyezést értem el. Megkérdezet egy prof, minek fogok tanulni? Mivel nem szeretek hazudni, mondtam neki, hogy villamosmérnökek. Meglepődött, de én álltam a szavam, nem?

3. A műegyetemi felvételim eléggé a véletlen műve volt. Véletlen, Simonyi értelemben: “A szerencse, a felkészültség és a lehetőség találkozása”. Érettségi után az átlagom 4.6 volt, a Műegyetemre, villanykarra 4.66-os átlag kellett volna, így nem vettek fel. Semmi gond, maradok ötödikre, a technikumot kijárom, jó buli lesz, majd közben tanulok a felvételire, de nem a műegyetemre, hanem a JATÉ-ra, programolónak.
A technikum tényleg jó buli volt, kár lett volna kihagyni. Év közben halványan matekoztam, hogy a felvételire tudjak is majd valamit. Év vége felé (talán április) szóltak, hogy lesz szakmai (elektronika) tanulmányi verseny, akarok-e menni? Miért ne? Tanultam rá két napot. Ilyet még az életben előtte nem csináltam sose tanultam még 2 órát se, nemhogy 2 napot. Kaptam egy Kandós könyvet, abból megtanultam pár plusz dolgot, utólag kiderült érdemes volt, mert voltak a versenyen olyan feladatok, amelyeket nem tanultuk középiskolában.
Elmentem a versenyre, és 13. lettem. Ha jobban megnéztem volna a kapott könyvet, jobban sikerült volna, de ez is jó volt. Főleg azért, mert az első 20 helyezettet felvették felvételei nélkül a műszaki felsőoktatási intézménybe. A JATE persze Természettudományi kar, oda nem volt érvényes a felvételi. Felhívtam a műegyetemet, felvesznek? Fel. Jó, elmenten a JATÉ-ra, adják vissza a beadott felvételi lapomat, viszem máshova. Meglepődtek, de egy papír aláírása után ideadták. Feljöttem Pestre, bementem a műegyemre, és beadtam a jelentkezésemet. Mondták, hogy köszönjök, várjuk ősszel. Nagyon kellemes volt a fogadtatás, és az egész egyetem alatt éreztem ezt a segítőkészséget, annak ellenére, hogy volt egy-két marha vagy rossz tanár.

A maradék két pontról majd kicsit később…

Could you hire me? Contact me if you like what I’ve done in this article and think I can create value for your company with my skills.