Soci (Soczó Zsolt) szakmai blogja

2009.05.12.

Windows 7 GDI fejlesztések + Windows 7 konferencia

Filed under: Uncategorized — Soczó Zsolt @ 21:49

Készülök a Windows 7 és Server 2008 R2 konferenciára, ahol a kernel fejlesztéseiről fogok beszélni. Minél többet olvasok a témáról, annál inkább érzem, hogy ha kijön a végleges termék, le fogom szedni a Windows 2008-at a laptopról, és felrakom a Windows 7-et, mert tényleg okos dolgokat raktak bele.

Pl. itt arról írnak, hogy mennyivel kevesebb RAM-ot igényel és mennyivel kevésbé lesz döcögős a grafika a Windows 7 módosított GDI-jével.

Az írást olvasva persze ilyenkor mindig azt mondja az ember, de eddig ez miért nem így volt? Mindegy, tudom, hogy ott is emberek dolgoznak, meg evolúcióval fejlődik a szakma, majd ugatok akkor, ha én jobbat tudok írni.

A konferencia május végén lesz, majd kirakom a meghívó linkjét, ha már látszik a weben.

Addig is egy kis ízelítő az általam prezentálandó témákból:
-MinWin
-UAC fejlesztések (azt is elmondom, mi ez, mert sokan csak a bosszantó ablakokat látják belőle)
-Console ablak message loop fejlesztések (írtam hozzá egy UAC feltörő programot is, ami Vistán megy, de Windows 7-en már nem)
-Unified Background Process Manager
-Process Reflection
-Virtual Accounts
-Managed Service Accounts
-Bitlocker
-Dynamic Fair Share Scheduling (DFSS)
-Sok processzor támogatása
-Zárolások optimalizálása
-Registry gyorsítás
-Teljesítményfogyasztás csökkentése
-Nyalábolt időzítések

Ezek annyira új témák, hogy még alig van róluk infó a weben is (ez nehezíti is a felkészülést, de az MSHU (Peti) szerencsére ellát anyagokkal).

2009.01.01.

Bikásabb új évet kívánok!

Filed under: Uncategorized — Soczó Zsolt @ 15:04

Bár még csak amatőr tőzsdecápácska vagyok, de ez nekem azt mondja, hogy elértük a 2003-as történelmi support szintet, így most már fordulnia kell a trendnek, vagy ha nem, hamarosan bezár a sarki közért is.
Mivel havi grafikont látunk ez lehet még vagy fél év is, és simán lehet még belőle double bottom hasonlóan az előzőhöz (meg úgy általában ez gyakori), de a lényeg, hogy szerintem optimista bikák lehetünk hamarosan. Addig is persze lehetne shortolni, de előbb tanulom még a “szakmát”.

BUÉK. :)

2008.12.02.

Vigyázni az XPathDocumenttel

Filed under: Uncategorized — Soczó Zsolt @ 23:52

Egyik régi ismerősöm keresett meg egy elég húzós problémával. Egy webszerviz egy saját típusból két példányt kap paraméterül, ám csak az első megy át, a második null lesz. Ha tömbben adják át őket, akkor is. Ha felcserélik a kliens proxy oldalán, akkor is a második null.
A típus saját XML Serializálást használ, ez már eleve gyanús volt, azonban elsőre nem tűnt fel benne semmi ravaszság. Beraktam egy kis WebService Trace Extension kódot, hogy lássam, rendesen elküldi-e a kliens a SOAP csomagot, de igen, a boríték sértetlen és teljes volt.
A szerializáló kódot figyelmesebben megnézve aztán előbukkant a probléma. A saját serializálásuk nem direktben használta a kapott XmlReader-t, hanem egy XPathDocumenten keresztül. Így magasabb absztrakciós szinten lehet programozni, ami ebben az esetben nagy könnyebbség. Igen ám, de az XPathDocument cache-el. Nem csak simán, hanem előreolvas a drága, ami neki jó, mert így pl. meg tudja mondani van-e gyermekeleme egy elemnek, stb. Csakhogy esetünkben annyira mohó volt, hogy a kapott XmlReader-t teljesen végignyalta, így az első paraméter deserializálása után a reader már a SOAP csomag végén állt, így a következő deserializálás megkapta a nagy semmit.
Persze belegondolva semmi panasz nem lehet az XPathDocumentre, senki nem mondta, hogy nem olvashat előre. De elsőre ez nem esett le nekem se.
Mi a megoldás erre a problémára? Pőrén az XmlReadert kell használni, kínosan ügyelve arra, hogy minden típus és beágyazott típus pontosan csak annyit tekerje előre a readert, hogy a saját adatait ki tudja olvasni, egy centivel se előbbre. Disciplined programozó kell ehhez, mint ahogy a tőzsdei kereskedéshez is, Elder szerint. :)

2007.02.27.

5/3

Filed under: Uncategorized — Soczó Zsolt @ 12:36

Kaptam meghívót, élek vele.

1. Általános iskolában két hétig kémiaszertáros voltam. Két hét után visszavonták a kinevezésemet, mert felrobbantottam az osztályt. :)
De tényleg. ;) Már akkor is bennem vot az oktatási vágy, ezért vettem ki egy kb. fél gyűszűnyi káliumot a petróleumból, és becsomagoltam papírzsebkendőbe. Uzsonnás szünetben odahívtam a tisztelt publikumot, hogy nézzék meg, hogyan szaladgál a kálium a vizen. A szappantartóba raktam kb. fél centi vizet, és beledobtam a káliumot. Abban a pillanatban felrobbant. Sajnos a kálium nem csak egyszerűen futkározik a vizen, mint a nátrium, hanem olyan heves a reakció, hogy felforrósodik, majd elég. Viszont a petrólumban tárolástól egy kemény, szerves réteg alakuk ki körülötte, ami miatt egy darabig csak pumpálja magát, utána viszont istenesen szétrobban. Pár másodpercre elvesztettem a tudotosságomat, nem ájultam el, csak picit eltávolodtam a világtól, mentálisan. Mire visszaértem, már égett nagyon az egyik szemem, mert belecsapódott az olvadt kálium. Marta, mint állat, a kálum-hidroxid erős lúg, hát még, ha forró is.
A termből dőlt a füst, gondolom a szerves trutyi miatt. Mivel egy különálló terem volt a nagyiskolától, az egész suli azt nézte, mitől ömlik a füst a teremből. :) Szép show volt. Kérdezték, honnan vettem a nátriumot (nem mertem káliumot mondani, mert az mégiscsak nagyobb gáz), mondtam, olvasztott konyhasó elektrolízisével állítottam elő. Először elhitték, de aztán megnézték a lexikont, ahol kiderült, hogy ehhez 870 C fok és vákuum kell, azt meg nem biztos, hogy kapásból elő tudtam állítani otthon. Egy osztályfőnökivel megúsztam a dolgot, szeretett az osztályfőnük.
Középiskolában nitrósnak hívtak a lányok, ennyi infó ment át nekik a helybéli lányoktól. :)

2. Nyolcadikban kémiaversenyen voltam Győrben, ott 3. helyezést értem el. Megkérdezet egy prof, minek fogok tanulni? Mivel nem szeretek hazudni, mondtam neki, hogy villamosmérnökek. Meglepődött, de én álltam a szavam, nem?

3. A műegyetemi felvételim eléggé a véletlen műve volt. Véletlen, Simonyi értelemben: “A szerencse, a felkészültség és a lehetőség találkozása”. Érettségi után az átlagom 4.6 volt, a Műegyetemre, villanykarra 4.66-os átlag kellett volna, így nem vettek fel. Semmi gond, maradok ötödikre, a technikumot kijárom, jó buli lesz, majd közben tanulok a felvételire, de nem a műegyetemre, hanem a JATÉ-ra, programolónak.
A technikum tényleg jó buli volt, kár lett volna kihagyni. Év közben halványan matekoztam, hogy a felvételire tudjak is majd valamit. Év vége felé (talán április) szóltak, hogy lesz szakmai (elektronika) tanulmányi verseny, akarok-e menni? Miért ne? Tanultam rá két napot. Ilyet még az életben előtte nem csináltam sose tanultam még 2 órát se, nemhogy 2 napot. Kaptam egy Kandós könyvet, abból megtanultam pár plusz dolgot, utólag kiderült érdemes volt, mert voltak a versenyen olyan feladatok, amelyeket nem tanultuk középiskolában.
Elmentem a versenyre, és 13. lettem. Ha jobban megnéztem volna a kapott könyvet, jobban sikerült volna, de ez is jó volt. Főleg azért, mert az első 20 helyezettet felvették felvételei nélkül a műszaki felsőoktatási intézménybe. A JATE persze Természettudományi kar, oda nem volt érvényes a felvételi. Felhívtam a műegyetemet, felvesznek? Fel. Jó, elmenten a JATÉ-ra, adják vissza a beadott felvételi lapomat, viszem máshova. Meglepődtek, de egy papír aláírása után ideadták. Feljöttem Pestre, bementem a műegyemre, és beadtam a jelentkezésemet. Mondták, hogy köszönjök, várjuk ősszel. Nagyon kellemes volt a fogadtatás, és az egész egyetem alatt éreztem ezt a segítőkészséget, annak ellenére, hogy volt egy-két marha vagy rossz tanár.

A maradék két pontról majd kicsit később…

Powered by WordPress