3 óta nem tudok aludni, gondolom úgy felpörgött az agyam a tegnapi konferencia miatt, ezért megosztom harmatos-magvas gondolataimat a homeopátiáról. :)
Nem tudom, hogy működik-e a homeopátia. De most is bevettem egy Oscillococcinumot, mivel kicsit megrottyantam az utóbbi napok nemalvása miatt. Ártani nem árt.
No, hogyan is működik elvileg a homeopátia? A hagyományos gyógyszerek el akarják nyomni a tüneteket, az ellentétekre építenek. Ha valami bacival van gondod, kapsz gyogyót, ami megöli azt. Ez a módszer működik, de nem hagyja a szervezet saját öngyógyító folyamatait kibontakoztatni. Ami persze nem is érdekel, amikor majd szétesik a fejem, és beveszek rá egy Quarelint (még van a spájzban valamennyi).
A homeopátia esetén a hasonlóságot használják ki. Előveszenek egy olyan vegyszert, ami erősítené az adott tünetet nagyobb mennyiségben, vagy egy olyan bacit, vírust, ami az adott bajt okozza. Sok esetben ez méreg, mint az nadragulya cuccait, vagy semleges anyag, mint a kálium-karbonát.
Fogják a kiinduló trutyit, és felhígítják monduk 100-szorosára. Ez a C1-es anyag, mert C ugye száz, az 1 meg a hatványkitevő. Közben rázzák, de veszettül az anyagot, elmondom mindjárt, miért.
Aztán ezt is felhígítják százszorosára, rázzák, és egy tovább. A C50 tehát egy 100 a 50-edikenre hígított anyag. Ez 10 az ötszázadikon. Mennyi is az Avogadro szám? 6-szor 10 a 23-adikon. Ebből következően mennyi molekula van az eredeti gyógyszerben? 0, de valami nagyon nulla. Semmi. Ráadásul, állítólag minél jobban hígítják, annál erősebb lesz. Egy M1000 például már nagyon durva. :)
Most nem viccelek, tényleg ez az elv.
Hogyan működhet ez az egész? A jelenlegi tudományos elvek szerint nyilvánvalóan sehogy. Állítólag a nyersanyag rezgési, információtartalma átmegy a vízbe, ezért kell rázni. Miféle rezgés? Elektromágneses? Mi a frekvenciája? Hol tölthetem le a nadragulya információtartalmát? Az interneten minden fenn van, nem?
Nos, mint mondtam, a jelenlegi tudomány szerint ezekre nincs magyarázat. Viszont olvastam egy cikket, ami valamelyest racionalizálhatja a kérdést.
A lényege kb. az, hogy ha belehallgatunk egy szórt spektrumú adásba, mint amit a mai mobiltelefonok is használnak (lehet, hogy a wifi is, nem tudom), akkor csak egy nagy zajt hallunk, ha nem tudjuk, hogyan dekódoljuk azt. A szerző szerint ha megnézzük egy atom körül az elektronokat, akkor azok valamilyen valószínűséggel vannak itt vagy ott, de csak statisztikánk van rá, hol milyen valószínűséggel található meg. Mi van, ha nem zajszerűen, random teker az az elektron, hanem van benne valami rendszer, csak nem tudjuk azt kiolvasni (lsd. Heisenberg)? Ha infó van benne esetleg enkódolva, akkor még az információcsere is megoldott, hisz egy gerjesztett atom elektronja amikor visszaugrik egy alacsonyabb energiájú szintre, akkor egy foton bocsájt ki. Ez a foton már tartalmazhat infót az elektronban tárolt adatokról, amit viszont más elektron gerjesztésére fordíthat, így átadva neki azt az infót. Mivel baszott sok elektron van a világban, előbb utóbb (fénysebességgel) minden infó eljut mindenhová, és masszívan rendundánsan tárolódik. Már csak az a kérdés, hogy mennyit tud szegény elektron tárolni, nem szakad-e bele a világ teljes encikolpédiájába?
No, ez egy munkahipotézis, amit el tudok fogadni. Lehet, hogy baromság, de sok látszólag misztikus dolgot meg tudna magyarázni.
És akkor vissza a homeopátiára. Ha már úgyis olyan eszméletlenül fel van hígítva a hatóanyag, mit számít, ha nem egy egész kapszulányi információt veszek magamhoz (pár tucat szem van egy kapszulában), hanem csak egy szemet? Nem mindegy ezen irtó nagy hígítások mellett? Jöhet a Boiron értem, mint Johnny Mnemonicért. :)