Could you hire me? Contact me if you like what I’ve done in this article and think I can create value for your company with my skills.

July 24, 2007 / by Zsolt Soczó

Reinkarnáció vagy hablaty?

Én magam voltam már reinkarnációs hipnózison, előjött egy élet, amiből sokat tanultam a mostanira vonatkozóan. De persze lehet, hogy csak a jelen életemből generáltam egy szép másik élet meséjét. Soha nem derül ki, de nekem érdekes tapasztalat volt.

Most viszont Bálint eléggé megfagyasztotta az ereimben a vért.

Előzmény. Vagy fél éve hintázás közben elmesélte a nagymamájának a következőt (szerencsére én is hallottam az egészet):
A motorommal mentem, amikor nekem jött egy autó. Beestem a gödörbe, aztán befagytam. Utána kicsi lettem.

Megjegyeztem magamnak, lehet, hogy egy emlék, de lehet fantázia is.

Adalék: furcsa módon állandóan azt mondja a házunkra, hogy a ti házatok, nem a miénk, ahogy megszokott lenne.

Pár napja fél az autóktól Bálint. Ma napközben elmondta, hogy neki két anyukája van. Akkor ennyiben hagyták, én nem voltam ott. Most míg borotválkoztam és Betti tusolt tovább mondta:

A másik szüleinek barna haja volt, nem fekete, mint a miénk. Akkor már nem ismert minket (keveri néha a még és márt). Volt egy lánytestvére, és két kutyája, meg két macskája. A garázsuk az emeleten volt, nem az udvaron, mint nekünk. Fehér volt a ház, nem olyan téglás, mint a miénk.

Aztán altatáskor elkezdett pityeregni.

“Esett az eső. Azt hittem át tudok menni az úton. Nekimentem egy autónak. Beestem a gödörbe. Féltem, hogy elvisz a víz. (Sír). Aztán jött egy daru, és kivett onnan. Azt nem vitte el a víz, mert az úton állt. Aztán beraktak egy repülőbe. (Sírva) Én veletek akarok élni, nem akarok elköltözni tőletek!”

Miután megöleltem és megnyugodott kicsit, megkérdeztem, mekkora volt ekkor.
“Akkora mint te, de aztán összementem.”

Nem tudom mi ez az egész, de számunkra nagyon megrázó volt.

Update: Betti mondta ma, hogy azt kihagytam, hogy azzal kezdte pityeregve, hogy neki meghaltak a szülei. Az autóbaleset ezután történt időben.

Could you hire me? Contact me if you like what I’ve done in this article and think I can create value for your company with my skills.

LEAVE A COMMENT

9 COMMENTS

  • JoeP July 24, 2007

    Akkor én is mesélek.
    Barna óvodás korban volt, amikor egyszer meséltem neki arról, hogy valamikor Magyarországnak is voltak királyai. A srác nagyon izgatott lett, nem lehetett lemozdítani a témáról. De ne úgy képzeld, hogy aznap… évekig. Komolyan utána kellett olvasnom, hogy ne maradjak szégyenben. Szerintem nekem volt egyedül olyan fiam, aki óvodás korban fel tudta mondani az egész Árpád-ház történetét. Órákig beszélgettünk, hogy kinek volt igaza, Bélának vagy Andrásnak. Amikor Veszprémbe mentünk, nem ám a várost kellett megnézni, hanem azt a hasadékot a Gulya-domb mellett, ahol állítólag Koppányt felnégyelték. Farsangra közölte, hogy ő csak király lehet – és el kellett menni a Parlamentbe megnézni a koronát, hogy minél élethűbben el tudjuk készíteni papírból.
    Mondanom sem kell, az összes idióta Koltay film megvolt. A Honfoglalást udvariasan megnézte, de az ‘István a Király’-t meg a Szent Lászlósat naponta – értem ezalatt, hogy hol az egyiket, hol a másikat. A rockoperát szintúgy naponta hallgatta.
    Komolyan, ijesztő volt. Aztán valahol harmadikos korában múlt el róla a roham, és ma már ő sem érti, mi volt az a nagy felbuzdulás.

  • Tako July 25, 2007

    Ez döbbenetes!

    Én hiszek benne egyébként, illetve nagyon remélem, hogy van reinkarnáció. Ilyen éles előző élet élményről viszont még sose hallottam.

    Hol van ilyen reinkarnációs hipnózis egyébként? Nagyon kíváncsi lennék az élményeidre, persze nem konkrétumokra hanem csak hogy hogyan zajlott, milyen volt. ( azért ez egy nagyon személyes és diszkrét dolog. Esetleg ha nem akarsz itt írni erről nagyon hálás lennék ha írnál emailt)

  • Soczó Zsolt July 25, 2007

    Tako: saját élmény: meg fogom írni hamarosan, nem volt olyan részlet benne, amit ciki lenne leírni.

  • S.E. July 29, 2007

    Hátborzongató. Főleg a “kicsi lettem” kitétel fogott meg engem. Szinte hihetetlen, hogy olyanokat meg tudnak fogalmazni – persze a saját szókincsükkel -, amikről még nem is tudhatn(án)ak.

  • Zsolt Soczo July 29, 2007

    S.E. Igen, nekem is ez a rész a leggyanúsabb az egészben. A többi lehetne tudatalatti duma (persze, az egész is lehet, hogy az), de az összemenés, kicsivé válás, az meredek, és ez az, ami nálam is a reinkarnáció felé viszi el a mérleg nyelvét.

  • zubby August 12, 2007

    Kedves Zsolt!
    Amit leírtál a kisfiaddal kapcsoltaban az cseppet sem veszélytelen.
    A gyerekek főleg óvodás korban, ha látnak vmi rosszat a tv-ben, vagy mesélnek egymásnak valamit az óvodában megjegyzik, majd, hogy ezt feldolgozzák elmesélik vagy kitalálnak köré vmit és így adják elő. Az egyedüli komoly probléma itt az, hogy egyes zsám első személyben történik.
    A valóság és a képzelet ilyen szintű keverése, ha ,megmarad később is gondokat jelenthet.
    Az sem ritka, hogy a gyerkőcök vki kűlső személy manipulációja által kezdenek el ilyet mesélgetni.
    egy szó mint száz, lehet , hogy tanácsos lenne szakemberhez fordulni, hogy mindenki megnyugodjon.

  • Soczó Zsolt August 13, 2007

    Zubby: köszönöm az aggódásodat, de én nem aggódok.

    Valóság és képzelet keveredése:

    1. 3 éves, miért ne keveredhetne? Ne süssük már rá a paraniod skizofrén címkét emiatt.

    2. Mi van, ha ez nem kitaláció? Hülyézzem le, hogy ilyen nincs, miközben lehet, hogy csak én vagyok vak?

    Van jó pszichológus ismerősünk, ha hazajön nyaralásból, megbeszéljük vele a dolgot. Nem hiszem, hogy problémásnak látná a dolgot.

    Zubby: “Az sem ritka, hogy a gyerkőcök vki kűlső személy manipulációja által kezdenek el ilyet mesélgetni.”

    Nem beszélünk neki spirituális dolgokról, kicsi még hozzá. Kb. 12 éves kortól érzem, hogy már majd kezdi megérteni ezeket.

    Feldmártól idézve:
    “Például William Blake, az angol költő azt mondta, hogy gyerekkorában látott angyalokat. A szülei azonban azt mondták, „Nincsenek angyalok, és vigyázz, hogy mit mondasz, mert még azt hiszik, hogy bolond vagy, megőrültél.” Ha olyat látsz, ami nincs, akkor pszichotikus vagy. Blake tehát nagyon hamar megtanulta, hogy ne lásson angyalokat. Még akkor se, ha vannak. Ha ismeritek a hipnózist, akkor tudjátok, hogy nagyon könnyű olyan hipnotikus transzba vinni valakit, amiben negatív vagy pozitív hallucinációi lesznek. Lehet tehát valakivel láttatni olyan dolgokat, amik nincsenek, és lehet észrevétlenné tenni számára olyan dolgokat, amik vannak. Például, ha meghipnotizáltok engem, és a poszthipnotikus szuggesztió az, hogy nem fogom látni az előttem álló széket, akkor ha megkérdezitek, hogy van-e előttem szék, én azt fogom válaszolni, hogy nincs. Sohasem fogok belebotlani, mindig ki fogom kerülni, de a saját élményem az lesz, hogy itt nincs szék. Eszerint tehát valamennyiünket meghipnotizálhattak úgy, hogy nem látjuk az angyalokat akkor sem, ha huszonöt van ebben a szobában. Figyeljétek, mit éreztek akkor, ha azt mondom, hogy itt is van egy angyal, meg ott is, és összesen huszonötöt számoltam meg. Vajon nem azt mondjátok magatokban, hogy ez az ember megőrült, ez hallucinál? Ez komoly dolog. Ha nem veszitek komolyan, akkor azt azért teszitek, mert ez úgy megijeszt benneteket, hogy nem is akarjátok érteni, hogy miről beszélek.”

  • Soczó Zsolt August 14, 2007

    JoeP: ha egyszer bolond, monnyon le. :)

    Feldmártól:
    “Aldous Huxley-nak van egy novellája, aminek „A vakok országa” a címe. Arról szól, hogy egy ember eltéved egy sivatagban, átmászik egy hegyen, és egy egészen eldugott völgyben talál egy kis országot. Ott először minden normálisnak látszik, de aztán a vándor nagy meglepetéssel fedezi fel, hogy az egész országban mindenki vak. Talál egy gyönyörű nőt, akivel egymásba szeretnek, és meg akarnak házasodni. A házasság előtt azonban meg kell vizsgálni az ifjú párt. Ekkor azt találják, hogy valami nincs rendben ezzel az emberrel, mert valami rendellenesség van az arcán. Emiatt egy operációt kellene elvégezni rajta. Végül is engedélyezik számukra a házasságot azzal a feltétellel, hogy a férfi aláveti magát az operációnak. Mikor azonban megkérdezi, hogy mi lenne ez az operáció, akkor megérti, hogy ki akarják szúrni a két szemét azért, hogy ő is legyen olyan, mint a többiek. Azt mondták ugyanis róla, hogy az ilyen emberek, mint ő, hallucinálnak. Olyan dolgokat mondanak, hogy például vannak színek, vannak formák, és úgy beszélnek, mintha őrültek lennének, de ezt az elmebajt ezzel az operációval meg lehet gyógyítani.”

    Forrás: http://www.daath.hu/showText.php?id=72