Gy blog.
Ez a téma mindig felhúz.
A gyerek otthon szedi fel az antiszemita dumát. Igen, otthon, hol máshol? Csak állandóan azt hallgatják el a t. érdekkörök, hogy igen sok apropót adnak rá a tisztelt cigányok is. Kirekesztettek, nem kapnak munkát, stb.
Biztos, bennem is lenne félsz, ha cigány jelentkezne a saját (nem létező) cégembe. Nem utasítanám el csuklóból, de alaposan elbeszélgetnék vele, és felvenném, ha alkalmasnak találnám a munkára. Nehezebb dolga volna, mert cigány? Nehezebb. Sokan azt mondják, ez előítélet. TótaW-nek volt erről egy jó bejegyzése, hogy ez nem elő, hanem utóítélet.
Az előző házunknál a szomszédban dolgoztak cigányok. Mondtam, félrerakom az előítéleteimet (mint mondtam vannak, nem tagadom), bejavíttatom és és kifestetem velük a ház lábazatát, illetve bebetonoztatok egy kidőlt kerítésoszlopot.
Csak szegény feleségem volt otthon, amikor jöttek. Először nagyon megijedt, azt hitte betörni jönnek. Biztos az ő szülei is ezt nevelték bele, ez már csak egy ilyen banda. Aberrációs fertőzés a magukat magyarnak valló emberek között. Ja, többek között azért voltak gyanúsak, mert öltönyben jöttek. Vakolni, festeni. :)
Rájött, miért is vannak ott. Odaadta a festéket. Mondta nekik, adjanak hozzá meszet, mert ez csak a festék, ez önmagában nem tapad. Ó, kezit csókolom, jó ez így, sokat csináltuk már. Rájuk hagyta. 2 hét múlva jött egy eső, az egész lement, minden tiszta zöld lett. Végül apósom újrafestette, rendesen.
Az oszlop zsaluzatát nem támasztották meg rendesen, így amellett, hogy 5 centire kiáll oldalra a támfalra vagy 10 tenyérnyi helyen a rücskös, ronda beton, még ferde is kb. 15 fokban az oszlop.
Ja, és amikor kérdőre vontam őket, hogy milyen munka ez, ó, itt járunk el mindig, kijavítjuk. Nem kell folytatnom, hogy kitaláljátok a végét.
Szoktak jönni a szaggal. Büdösek. Próbáljuk meg tapasztalati úton megnézni a kérdést. Általános iskola másodikban bírkóztam. Az egyik gyerek cigány volt. Tényleg büdös volt. Lehet, hogy a büdös nem jó szó, egyszerűen más szaga volt, mint a többi gyereknek. Lehet, hogy nekik a fehér ember büdös, mert ők a sajátjukhoz vannak szokva. Egy ismerősöm, akinek már sok-sok hölggyel volt dolga az életében azt mondta, hogy egyszer volt egy félvér barátnője (nem cigány-magyar, hanem néger-magyar). Azt mondta nagyon tiszta lány volt, de a puncija már közvetlenül tusolás után is olyan erős szagú volt (másképpen fogalmazva büdös), hogy nem volt kedve ott puszilgatni.
Szóval ez csak megegyezés kérdése, hogy mit tekintünk büdösnek, és mit nem. Ha csak ez lenne a probléma forrása, akkor nem lenne probléma.
A probléma ott van, hogy nekik teljesen más az életmódjuk, és ez ütközik a miénkkel. Apósoméknál tépkedték le a házuk előtt a meggyfa ágait. Nem ám csak a gyümölcsöt lopták le, de még rongálták is a fát. Apósom rájuk szólt, hogy elég legyen már, az az ő fája, egyébként is permetezett (mintha ez érdekelné persze őket).
Kapott egy dörgedelmest, amelynek a lényege az volt, hogy az nem az ő területe, ez az utcán van, közös.
Nem lenne ezzel semmi gond, ha minden ember így érezné, akkor ez lenne a természetes. Én is vinném a tiédet, te is az enyémet. Abból viszont gondok vannak, ha mondjuk 80% hisz a magántulajdonban, 20 meg nem, legyen az cigány vagy sem.
És most lehet hörögni, de ők akárki-akármit hazudik más világképre vannak nevelve. Nem genetikai hulladékok. Az én kisfiam is bűnözővé válna, ha olyan szülei lennének. És egy cigány gyerek is a társadalomba beilleszkedő ember lenne, ha tisztességre nevelnék. A tisztesség is relatív, tudom, az is más most, mint mondjuk 100 éve. Azt értem tisztesség alatt, amit a többség annak érez, jobb definícióm nincs.
És a végén a kettőségről, ami miatt elbeszélnek egymás mellett az emberek a témáról.
Az egyik azt mondja:
1. A cigányok ki vannak rekesztve a munkából, a csúnya, diszkrimináló magyarok miatt, ezért
2. kínjukban lopnak és erőszakosak (az elsőt még megérteném, de a másodikat akkor se).
A másik ember (pl. én azt mondja):
1. Nem tudom miért, de lopnak és erőszakosak (mindig tisztelet a kivételnek, nem veszem bele a tisztességes nem tudom hány százalékot)
2. Emiatt az emberek félnek tőlük, és valóban nem szívesen adnak nekik állást, stb.
Melyik volt előbb, a tyúk, vagy a tojás? Ezt én nem tudom megválaszolni.