Soci (Soczó Zsolt) szakmai blogja

2006.10.05.

What dreams may come – Csodás álmok jönnek

Filed under: Élet — Soczó Zsolt @ 11:55

Aki valami szakmai érdekesség miatt szokta a blogom olvasni most forduljon ki sürgősen, ez vad lesz egy materiális felfogású ember számára.

Egyik barátom most nézte meg a címbeli filmet. Ezt írta róla:

“Hú, ez tényleg nagyon elborult volt. érdekes játék persze, kicsit megmutat abból, hogy mi is az ember, de nem mer elég messzire menni, nem bír kilépni a saját maga által állított korlátok közül, és ezért nem több, mint egy intellektuális, szürreális, és betegesen romantikus agyjáték.”

No, a film pár ponton tényleg idegesítő, ennek ellenére ha leszedjük róla a felesleges mázat, egész érdekes filozófia bontakozik ki belőle, amely nagyon hasonlít arra, amit én a világról gondolok.

Pár pontban:

Az ember éppúgy képes bármit megteremteni, mint Isten, mivel részhalmaza amannak

A teremtés a földön indirekt, lelassult, a halál után (előtt) viszont azonnali

Ha valaki mennyországot teremt magának, mert olyan gondolatokkal hal meg, akkor abban találja magát

Ha poklot, akkor ott, annak ellenére, hogy valójában nem létezik olyan hely, de megteremthető (mint bármi más)

Ha valaki egy festett világot, mint a filmben, akkor azt 

Ami teljesen baromság számomra a filmben, hogy az öngyilkosok automatikusan a pokolba kerülnek. Bár, ha belegondolunk nem teljesen, de nem azért, mert ez egy univerzális törvény, nem. Ez max. azért van, mert sok idióta ember, elsősorban vallási vezetők bebeszélik az embernek a különböző bűnök fogalmát, aztán szerencsétlen halála után szív ezen barmok miatt.

Amint a nő a filmben felfogta, hogy csak azon múlik hol él, hogy mit gondol a világról és magáról azonnal megváltozott minden körülötte, azonnal “átteremtette” a világot, és a pokolból egy szebb világban találta magát. Előtte elhitte, hogy neki a pokolban kell lenni, hisz megmondták neki, az öngyilkosok a pokolra kerülnek, hát megteremtette ezt magának.
Az a durva, hogy ez a földön is így megy, akár hajlandó valaki tudomásul venni, akár nem. 1000x megfigyeltem már magamon és másokon is, hogy állandóan mi teremtjük a világot, és rajtunk múlik milyen körülmények között és milyen lelkiállapotban élünk. Csak sokan nem vállalják a felelősséget a saját teremtményeikért, mindig más az oka a saját kedvezőtlen helyzetüknek, de ők biztos nem.

Sajnos viszont a szülőktől és a környezettől kapott implantátumok, szuggesztiók is befolyásolják az embert, amelyek sokszor erősebb a tudatok teremtésnél. Ekkor azt hiszi valaki, hogy nem ő teremti meg a világot maga körül. Pedig de, csak nem a saját tudatos döntése alapján, hanem a más akaratából, aki beférkőzött a fejébe.

Nagyon sok könyv szól arról, hogy ezt a felesleges szemetet az embernek igyekezni kell lehántani magáról, hogy aztán tényleg úgy éljen, ahogy akar, ne úgy, ahogy a tudatalattija megvezeti. Erről beszél Feldmár, Walsh, Castedana (Don Juan), stb.

Végül egy érdekes történet Janikovszky Éva Felnőtteknek írtam című könyvéből. Azért gépelem most ezt ide, mert jól leírja mennyire irracionális tud lenni az embert a másoktól kapott beteges elképzelések szajkózása során.
Képzeld, fiam, mi történt ma, hát én egészen magamon kívül vagyok, nem is találok szavakat, azt se tudom, komolyan mondom, hogy élő vagyok-e vagy holt! Hát mondom már, most mondom, mért siettetsz?
Szóval tanulja Marika az élővilágot, és egyszerre csak azt kérdezi tőlem, hogy édesanya, mért mondják a felnőttek a gyerekeknek azt a hülyeséget, hogy a kisbabákat a gólya hozza? Így kérdezte! Hát gondolhatod, hogy fordult velem egyet a világ.
Mondom neki, már hogy lenne az hülyeség, Marikám, én is így hallottam kislány koromban, hogy a kisbabát a gólya hozza. Azt mondja erre, hogy akkor engem is átvertek, mert ő már rég tudja, hogy ez hülyeség, hiszen ő decemberben született, a gólya meg ősztől tavaszig Afrikában van, mert költöző madár, és az ide tízezer vagy mennyi kilométer, hát nem röpdöshet minden kisbabával annyit, különösen, mióta annyi gyerek születik, mert gyes van, és tudom-e, hogy egy gólya óránként legföljebb száz kilométert vagy mennyit tesz meg! Hát mit mondjak ennek a kislánynak? Te mit mondtál volna? Mondom neki, Marikám, hát te nem hiszel a te édesanyádnak? Hát hazudtam én neked valaha is? Azt mondja erre, hogy nem, illetve, hogy nem jött még rá, de ez akkor is hazugság, mert ha egy gólya ide is repülne a kisbabákkal, akkor se érti, hogy hogy kerül a gyerek a gólya csőréből az anyja hasába! Így mondta! Ha legalább azt mondta volna, hogy az anyja szíve alá! De a hasába? Hát hol hall ez a gyerek ilyesmit? Gondolhatod, hogy kapott egy pofont! Velem nem fog így beszélni! De hát én már nem bírok vele, csak azt tudnám, hogy ott az iskolában az a sok diplomás tanárnő miért nem tudja valahogy a gyerekeknek megmagyarázni, hogy is van ez! Persze, a legegyszerőbb, hogy megtanítják nekik a gólyát, és a többit meg a szülőkre hagyják.

12 Comments

  1. “Vigyázz, hogy világosat gondolsz-e,
    vagy sötétet; mert amit gondoltál,
    megteremtetted.”
    Weöres Sándor: Út a teljesség felé

    Egyébként furcsa módon Terry Pratchett könyvei is erre futnak ki. Ott az egyik főszereplő a Halál, aki mindenkinek igyekszik úgy elrendezni a körülményeit, hogy azt kapja, amiben hitt.
    (“Ez az egyik ok arra, hogy miért kell azonnal megölni a misszionáriusokat.”)

    Comment by JoeP — 2006.10.05. @ 12:32

  2. Melyik könyvet vagy novellát ajánlod tőle?

    Comment by Soczó Zsolt — 2006.10.05. @ 13:09

  3. Nyugodtan beleírhatod, hogy én vagyok az első idézet szerzője, vállalom. :)

    Comment by gaba — 2006.10.05. @ 14:17

  4. Egyébként a Tarkovszkij-féle Solaris jut erről a képzeletből valóság teremtése dologról eszembe, azt is érdemes volna megnézned:

    Az persze nem ilyen színes, Jevhova tanúi-féle látomás, jóval szikárabb (nem psycho-fantasy, mint ez, hanem psycho sci-fi), de legalább több köze van a valósághoz.

    Comment by gaba — 2006.10.05. @ 14:36

  5. A linkek lemaradtak:

    http://en.wikipedia.org/wiki/Solaris_(1972_film)
    http://us.imdb.com/title/tt0069293/
    http://www.filmref.com/directors/dirpages/tarkovsky.html#solaris
    http://www.tarkovszkij.hu/mozifilmlista.php (egyelőre hiányzik a Solaris elemzése)

    Comment by gaba — 2006.10.05. @ 14:39

  6. Köszi, megszerzem, megnézem.

    Comment by Soczó Zsolt — 2006.10.05. @ 14:46

  7. Mind a negyven könyvet.:-D
    Egyébként nem ez a fő szál egyikben sem, csak úgy ott van. Amikor meghal a jó vagy legyőzik a gonoszt, akkor úgy megjelenik, hogy mi történik velük a haláluk után.

    Comment by JoeP — 2006.10.05. @ 19:37

  8. Anélkül, hogy láttam volna a filmet, javaslom, hogy a “bűn”-nek mint teológiai fogalomnak nézzél utána. Igen sokan igen érdekeseket írtak róla, nemannyire vallási vezetők, hanem inkább teológusok és filzófusok, merthogy a bűn alapvetően teológiai kérdés. Hogy ez mennyire fontos, hogy a “bűn” fogalmán (is) alapul az egész kereszténység, az kétségtelen. Merhogy Krisztus a BŰNEINK miatt halt kereszthalált. És Pál apostol meg az írja, hogyha Krisztus nem halt volna meg, akkor a hitünk semmit sem érne. Érdemes a témával foglalkozni – és persze messze el kell kerülni a sekélyességet!
    Konkrét művet azért nem írok, mert itt is ott is találkoztam vele, de például Szent Ágoston írásai (Vallomások), Assisi Szent Ferec Perurgiai Legendája, Avilai Szent Teréz “Belső várkastélya” figyelemre méltó. Aztán a “bűn” nagyon érdekelte Kantot, Nietsche-t, Kierkegaard-t és Hamvas Bélát is egy időben.

    Lepi

    Comment by Lepenye Tamás — 2006.10.05. @ 23:54

  9. A bűn teológiai fogalmát én eszköznek tekintem, amit az erkölcsössé és tisztességessé nevelés, illetve a tökéletes, megfélemlíthető, kezelhető “birkanyáj” létrehozása érdekében talált ki az egyház, illetve a vallásos oktatás. Hozzá kell tennem, hogy igencsak sok sikerrel. Érdemes megnézni egy pedagógiatörténet könyvet, hogy milyen szempontok kerültek be az egyházi oktatásba és nevelésbe, nagyon fura okfejtések esnek ki belőle, vagy akár csak egy teológia-történet, vagy pedagógiai pszichológia könyvből.

    Más: szerintem az említett film vizuálisan és érzelmileg is csodálatos, nagyon szeretem én is és a feleségem is. Janikovszky felnőttesebb könyvei is nagyon jók lettek, tanulságosak.

    Szerintem valóban mi alkotjuk a világot magunknak, magunk körül. Különösen, hogy amiket érzékelünk a világról akár érzékek, akár érzelmek képében, azok bennünk jönnek létre. Akár biológiai, akár kémiai folyamatok szintjére bontom le, még az is igaz, hogy az éppen aktuális hangulat és gondolatvilág függhet attól hogy “hogyan kelsz fel” reggel, mi ment végbe a szervezetedben, az agyadban, milyen hatások érnek. A nevelés is egy ilyen hatás, aminek része lehet egy, a túlvilágról, erkölcsről, emberfeletti erőkről szóló kapaszkodó is, ami persze kérdéses, hogy társadalmilag, vagy emberileg szükséges-e, de sokaknak úgy látszik, valóban segít(het).

    Én az egész életet és a gondolkodást nagyon absztrakt módon kezelem igazából, ami nagyban egyszerűsíti számomra a dolgokat. Szerintem nincs szabad akarat, nincs semmi természetfeletti erő sem. Véleményem szerint kizárólag reakcíók léteznek. Az, hogy most milyen betűket írok le ide, az is csak különféle hatásokra adott reakció. Ezekhez a reakciókhoz alapanyagként olyan inputok jönnek, mint a korábbi tapasztalatok, az, hogy éppen mit hallgatok, milyen a szervezetem egészsége, mennyire vagyok éhes, mi foglalkoztat éppen, milyen a munkához az aktuális hozzáállásom, stb. Szerintem az ember egy telesen determinisztikus rendszer, csak annyi tényezőből áll, ami számunkra még kezelhetetlen, ezért beszélünk véletlenről, emberfelettiről, szabad akaratról meg eleve elnrendeltetésről, más érdekességekről. Persze ez csak a jéghegy csúcsa.

    Még ha el is fogadom, hogy mindez így van, és csak reakciók (esetleg néhány összetettebb, megismert reakció, amiket nevezzünk ösztönnek) vezérelnek minket (amik csak picivel komplikáltabbak, mint az állatvilág esetében tegyük fel, ezért egyesek már azt gondolják, hogy mi már annyira messze vagyunk az ösztönös állatvilágtól, pedig vélhetően nem), akkor is meg van a lehetőség arra, hogy jó irányba, kellemes mederbe tereljük gondolatainkat, életünket. Ehhez viszont az kell, hogy bizonyos felismerésekre jussunk, meggyőzzük magunkat, hogy ez helyes (ergo megfelelően sokat kell ezzel kapcsolatos gondolatokkal foglalkozni, hogy a reakciók hatására formálódjon a “véleményünk”, vagyis inkább hogy több gondolati csomópont alakuljon ki az agyunkban, hogy hasonló kérdések esetében később már jó irányba döntsünk, gyorsabban, mint korábban), és próbáljunk meg olyan hatások közelében maradni, amik a már általunk kitalált úton segítenek minket tovább. Ehhez viszont nem feltétlenül kell mást tennünk, mint “sodródni az árral”, vagyis gyakran csak követni a legkönnyebb, legcsábítóbb utat. Minimális hosszútávú gondolkodás azért nem árt hozzá, hogy ne drogfüggőként, vagy netán szexuális betegségek áldozataként, esetleg huligánként végezzük, bár az is vitatható, hogy mi a jobb: egy rövig, de mozgalmas, és élvezetes élet, vagy egy hosszú, küzdelmes, a távoli boldogság árnyát kutató életmű. Mindkettőt el tudom fogadni, ha az adott ember számára az a boldogsággal, az élet céljának megközelítésével jár.

    Szerintem erre (mármint pl. hogy hogyan kell élni, gondolkodni) egyértelmű, mindenkinek jó megoldás nem létezik. Mindenkinek olyan hatásokra van szüksége, ami korábbi nevelésével, életével szinkronban vannak, hogy minél kisebb, finomabb lépésekkel, fokozatossan vezessék élete célja, a boldogság felé. Az pedig, hogy kinek mi a boldogság, ismét elég elvont dolog, amit nagyon nehéz mindenkinek saját magának kibontania. Az alkotás öröme? A hasznosság érzete? A szeretet? A másokól gondoskodás? Az elismertség? A nyugalom? A fizikai örömérzet? (sokan, nagyon sokszor elfeledkeznek ez utóbbi erősségéről a döntéseinkkor) Mind mind más utat jelöl ki előttünk, és ezekhez még hozzá jönnek korábbi vágyaink, nosztalgikus képzelgéseink, téves életcéljaink, amiket elérésükkor realizálunk, hogy tévedtünk. Nem egyszerű ez.

    A másik dolog, amire jutottam, miközben ilyesmiken gondolkodtam korábban, hogy ezen nem érdemes túl sokat gondolkodni (mármint magán a problémán), mert ezek olyan reakciókat váltanak ki az emberek többségében, amik korábbi tetteik értelmét kérdőjelezik meg, amik így szinte minden életcél, illetve a boldogság irányába tett erőfeszítés szempontjából gyakran feleslegesnek tűnhetnek utólag. Ilyenkor vesz az emberen erőt a depresszió, a hiábavalóság érzése, valamint az okok keresése gyakran van negatív hatással az ember tényleges napi teendőire, amik amúgy lehet, hogy teljesen helyes lépések: életsratégiát, életcélokat nagyon nehéz találni, meghatározni. A napi teendők, a mindennapi boldogság az, ami segít ezt elfedni, és ha minden nap külön-külön már boldogok tudunk lenni, az várhatóan az egész életünket jó felé viszi majd. Nem szabad túlkomplikálni ezt. Én legalábbis igyekszem ezt így kezelni.

    Terry Prachett tényleg jó egyébként :)

    Comment by Budai Péter — 2006.10.07. @ 13:16

  10. Tudjátok, nekem a csodás álmok jönnek a kedvenc fílmem. A legérdekesebb az volt vele kapcsolatban, ahogy többször megnéztem mindig újabb és újabb dolgokra jöttem rá. Utána beszélgettem másokkal akik látták és rájöttem, hogy másoknak még érdekesebb gondolatai vannak a filmről. És azt hiszem ha egy film ennyit tud csak az is már nagy dolog ebben a mai világban.

    Amikor először láttam, akkor szinte (a képi világon és a két színész játékán kívül) csak az jött le, hogy mennyire tetszik az ahogy ez a két ember szereti egymást. Sugárzik belőlük a másik iránti szeretet. És ezt maximálisan jól is játszották el a szereplők és ez nagyon tetszett.

    Másodszor ami lejött az az volt, hogy milyen érdekes az, hogy a pasi az film során az életében és a halálában egy lelki fejlődésen megy keresztül is mindkét oldalon csodálatos ez a fejlődés és a végén csúcsosodik ki.
    Mindkét oldalt a családjával való viszonyában természetesen. Nagyon tetszett ahogy rájött arra, hogy a fiával való kapcsolata nem arról kell szóljon, hogy folyamatosan az elvárásokat fogalmazza és minden gondolatával, nézésével egy nagy elvárás, hanem az elfogadás, támogatás, elismerés a fontos. Ez szerintem hasznos lehet mindnyájunknak és nagyon jól követhető a fejlődése. (habár nekem még nincs gyermekem, de 3 hónap múlva már remélem lesz).

    A legcsodálatosabb a feleségével való kapcsolata. Az ahogy a szanatóriumban megteszi azt ami a legnagyobb dolog azt hiszem. Apám fogalmazta úgy, hogy a legnehezebb dolog a házasságban az, hogy átadjuk magunkat a másiknak feltétel nélkül. Ez egyfajta feladás (nem sportszemléleti feladás) és átadás a másiknak.
    Ez egyrészt a szanatóriumban amikor mondja, hogy ő ott hibázott hogy erős volt amíg a felesége gyenge és ezzel mutatta, hogy a felesége gyengébb és kudarcot vallott ebben (persze nem pontosan így fogalmazta és nem tudom jól megfogalmazni, meg kell nézni). És a túlvilágon hasonlóan. Inkább maradok itt veled és leszek én is nem normális mint egyedül normálisan. (Tudom, így banálisan hangzik de a filmben szerintem lejön a lényeg).

    A filmben a pokol és a bűn szerintem nem azt jelenti (függetlenül attól, hogy mit jelent és csak a film szempontjából írom) amit Ti feljebb írtok.
    A pokol arról szól, hogy bezárkózik valaki önmagában és nem tud magának megbocsájtani, nem tud kilépni valamiből és nem azért mert a külvilág (társadalom, isten, bárki) nem engedi, hanem azért mert ő nem akarja/nem képes/nem hiszi hogy lehet. Ahogy Zsolt is írta ha ezt értette ő is ez alatt. Tehát önmagunk irányítjuk a sorsunkat.

    És egyébként a keresztény vallás is erről szól azt hiszem (nem vagyok szakértő és hívő sem, de elismerem a kereszténység erényeit és tisztelem). Mindig lehetünk jobbá, mindig van bocsánat és sose késő megbánni valamit és bocsánatot kérni, jóvátenni. És erre mondhatjuk azt hiszem, hogy triviális.

    Visszatérve a filmre az öngyilkosok feladják ezt és ezért kerülnek a “pokol”-ra ami igazából nem egy hely, hanem önmaga, mert mint egy kétdimenziós lény nem képes kinézni belőle. És ugyanezt történt a nővel a szanatóriumban és mindkétszer a férje hozta ki belőle azáltal, hogy vállalta vele a közösséget.

    Kicsit sokat írtam, de ez a kedvenc filmem, elnézést érte.

    Comment by Körtvélyessy Gábor — 2006.10.12. @ 19:31

  11. maximálisan egyetértek az elöttem írt hozzászólással!!! (igaz már több mint egy évvel ezelött írodott..) Én múlt héten láttam előszőr és végig sírtam…. Gyönyörű film!!

    Comment by Bettenbuch Anita — 2007.11.06. @ 17:55

  12. Sziaztok!

    Elragadó volt számomra is ez a film és többször is megnéztem már.
    Ezen kivül még kedvencem az Angyalok városa (N.Cage és M.Ryan).
    Az lenne a kérdésem, hogy sok helyen megnéztem de sajnos a -Csodás álmok jönnek- nem találtam sehol könyv alakban.
    Van valakinek ötlete, hogy honnan juthatnék hozzá??
    Közsönöm

    Comment by zsozso — 2008.05.29. @ 15:16

RSS feed for comments on this post.

Sorry, the comment form is closed at this time.

Powered by WordPress