Soci (Soczó Zsolt) szakmai blogja

2006.05.26.

Az ego kialakulása Bálintnál és egyéb agymenések a világról

Filed under: Élet,Személyes — Soczó Zsolt @ 09:52

Nagyon érdekes egy kisgyermek fejlődése. Sok fázison megy keresztül, mire felnő egy csecsemő, mely fázisok közötti váltás nem mindig zökkenőmentes.

Az én világképem szerint amikor egy gyerek leszületik a földre még részben az isteni egységben él, és ebből kell neki fokozatosan kiszakadni, elfelejteni az isteni múltját, és alkalmazkodni a földi élethez. Ehhez az elszakadáshoz azonban ki kell alakulni a személyiségének, amelyet egonak szoktak nevezni. Nehéz fogalom ez az ego, ahány ember annyiféle értelmezést ad rá. Én öntudatnak, személyiségnek gondolom, annak a vezérelvnek, amely a hétköznapi életben vezeti az életünket.

No, nagyon érdekes volt, hogy Bálint az utóbbi hetekig (most 2 éves és 2 hónapos) mindig csak egyes szám harmadik személyben beszélt magáról. Bálint eszik, Bálint sír, stb. Egyszerűen nem volt még öntudata, nem fedezte fel, hogy igen, én vagyok, én élek, csak egyszerűen élt, mint az állatok. Ezt nem pejoratív értelemben mondom, és sokszor többre tartom az állatokat mint az embereket.

Pedig már nagyon régóta beszél, felismer vagy tíz növényt és mondja a névét kapásból, szerintem okosabb lesz, mint az szülei együttvéve. Szóval nem a beszédje fejlődésével van kapcsolatban a személyek használata, hanem valami mással. 

Ahogy egyre jobban merül el a fizikai világban persze törvényszerűen ki kell alakulni az egónak, amelyet persze majd felnőttként ledolgozhat, ha van kedve, és visszatérhet az isteni egységbe, magyarul (nagyon leegyszerűsítve) megvilágosodhat. Felmerülhet az emberben, hogy milyen jó lenne, ha eleve ki sem alakulna az egója, így nem kellene neki a visszafele utat is bejárni. Ez azonban a mai világban életképtelenné tenné a gyereket, és igazából nem is lehetséges. A hiedelmeink révén annyira bele vagyunk mi is ragadva a fizikai világba, hogy úgyse volnánk képesek nagyon másként nevelni a gyerekeket.

A másik dolog, hogy szerintem bulizni jöttünk ide a földre, élni, élvezni az életet, élményeket gyűjteni, megélni az Isteni szeretet, valójában, nem csak elméletben, mint a szellemvilágban, ezzel Isten rajtunk keresztül begyűjti az infókat, az érzéseket, élményeket gyűjt ő is. Persze a világ mai állapotában nem biztos, hogy idealisztikusak a körülmények az isteni házimozihoz, de mivel ő nem ítél, nem véleményez szemben az emberekkel, neki nincs rossz és jó, egyszerűen csak vannak a dolgok számára, azért neki igazából kurvára mindegy mit csinálunk. Inkább nekünk kellene eldönteni, hogy a saját véleményünk szerint jó-e ez a világ úgy ahogy van, ha nem, akkor meg változtassunk rajta. Isten a büdös életben nem fog nekünk segíteni, ezt nem fogja fel a sok ostoba (ítélkezés, ember vagyok) szekta, vallás, megmondóember, mert Isten (mi) azt teremtjük meg, amit akarunk. Szart akarunk – azt kapjuk. Majd ha felnő az emberiség lelkileg, nem lesz ennyi szenvedés. Lehet, hogy közben elpusztul a Föld. Ez is benne van a pakliban. Pár millió év alatt majd regenerálódik, regenerálják, ha kell, aztán lehet visszajönni játszani tovább. Addig is van még hely máshol is. Na, de erről majd máskor, nem akarok ennél messzebb menni.

Naszóval, Bálinttal az utóbbi két hónapban voltak nehéz pillanataink, volt amikor szinte egész nap hisztizett. Azt hiszem dackorszaknak hívják ezt a pszichomókusok. Mi ilyenkor mindig arra gondolunk Bettivel, hogy valamiféle változás zajlik le a kis lelkében és elméjében, ezért nehezebb kezelni. Mi mindig ügyelünk rá, hogy ha lehet, ne korlátozzuk a saját kényelmünk érdekében, hogy kiélje azokat az effekteket, amelyeket ki kell neki az adott életszakaszban. Ez nem azt jelenti, hogy nem szólunk rá, nem terelgetjük, nem mondjuk meg neki, hogy szerintünk hogyan kellene viselkednie (persze biztos sokszor ismételgetjük azokat a baromságokat, amelyeket mi is kaptunk a szüleinktől), de sose bíráljuk a személyiségét. Csak, hogy értsd mire gondolok. Sose mondjuk azt, hogy hülye vagy, buta vagy, ilyen vagy, olyan vagy. Inkább azt, hogy ez vagy az a cselekedet nem tetszik nekünk, szeretnénk, ha másként csinálná. Tudom, sokan most úgy gondolják, ez szőrszálhasogatás. Látom a sok elmebajos, önbizalomhiányos, szeretetlen, szeretni képtelen, sorolhatnám még a defekteket, de leginkább boldogtalan embert a világban, amiből úgy vélem az előbbiek nagyon fontosak lehetnek.

Sajnos sok kisgyermekes ismerősömmel kapcsolatban nagyon elszomorít, hogy képtelen elfogadni, hogy a gyerek lelki fejlődése szempontjából sokkal fontosabbak a korai időszakban ért hatások, mint a nagyobb kori élmények. Pedig piszok egyszerű a dolog, a kisgyerek mint a szivacs issza be az élményeket, és mivel még nincs kialakulva úgy a gondolkodása, válogatás nélkül elfogadja a tálalt infókat. Ha azt mondod neki, hogy te marha vagy fiam, és elég sokszor elismétled, akkor biztos lehetsz benne, hogy vagy tényleg az lesz nagykorára, vagy bár van elég esze mégis annak fogja magát érezni. Nem tudom csak az én hiedelemvilágomban van-e ez így, de én ebben 100%-ig biztos vagyok, szerencsére nem a saját életemből. Engem leszartak, úgy neveltek, és hál Istennek ez nálam nagyon bejött, boldog felnőtt lett belőlem. Nyilván nekem is vannak nehezebb pillanataim, sőt, időszakaim, de ezeket én egyszerű feladatoknak tekintem, nem próbatételnek, még kevésbé problémának. Tudom, hogy ezeket mind magamnak eszeltem ki, csak mivel még nem igazán profi a kommunikációs csatornám a szellemem, nagy ÉN felé, ezért nem mindig értem miért kapok valamit, akár jó az, akár rossz. Én mindennek igyekszek örülni, nem elvárni semmit, de örülni bárminek, és főleg nem címkézni jó vagy rossz-e ez a számomra. Jobban érezném magam, ha felcímkézném az adott eseményt? Nem. Akkor meg miért basszk ki magammal, nem?

Zárásul az agymenésem végén, akit érdekel a szülők általi “hipnózis” hatása egy ember fejlődésére, az ajánlom, olvasson el egy-két könyvet Feldmár Andrástól. Ami nekem legjobban bejött tőle, az a Tudatállapotok szivárványa. Elég nehezen megszerezhető könyv, egyrészt nagyon kelendő, másrészt kevés helyen lehet kapni. Én Érden a Könyvzugolyban kaptam meg, az Ananda Sounds-nál is lehet, hogy van belőle.

Most nézem, online kinn van talán az egész könyv, innen elérhetőek. 1, 2, 3, 4. rész. Aki elolvassa a könyvet megérti, miért is emlegettem a Hajnalka virágot januárban.

3 Comments

  1. A dackorszak az a gyereknél, amikor beengedi a külvilágot a saját világába. Ez komoly trauma a kölyöknél, mert addig zárt volt a világa, volt benne ő és ezen kívül volt mindenki, akik csak azért léteztek, hogy ővele foglalkozzanak. Ebben a korban kezdi megérteni, hogy a világ nem őközpontú, hanem van ő és van a többi ember, aki ugyanolyan egység, mint ő. Ugyanúgy igényekkel, ugyanúgy elvárásokkal – melyek bizony elkezdenek ütközni az övével.

    Comment by JoeP — 2006.05.26. @ 10:17

  2. Szeretem olvasni az írásaidat, értékes embernek tartalak. Istenről alkotott véleményed azonban szerintem igen keménynek sikerült. Általában nem vagyok az, aki szeretné más véleményét megváltoztatni – nevelni, de ez most arrra késztetett, hogy reagáljak a magam kis és biznytalan hitével. Az emberek valóban magunak keresik a bajt velem és mindenki mással együtt azzal, hogy azt hiszik, önállóan képesek az életüket a helyes irányban terelgetni. Azonban Isten egyáltalán nem “szar bele az egészbe”. Ugyannúgy, ahogy van lehetősége mindenkinek választani saját akaratából a saját okoskodásait az életről, van lehetősége arra is, hogy elfogadja Isten által nyújtott és valóban elő segítségét és szeretetét. Az egyetlen, ami szükséges ehhez, az az, hogy elfogadjuk: magunktól, a saját erőlködéseink által nem tudunk igazán jót, szépet és szeretettel telit cselekedni. Ez nem ego rombolása, hanem az ego helyes irányba terelése. Nem agymosás, hanem a gondolatok megtisztítása arra, hogy az igazán fontos dolgokat meglássa. A mai világ “valósítsd meg önmagad” hibás elmélete az, ami az embereket eltéríti a valós képet meglátni magukról és az emberiségről.

    Comment by Banderas — 2006.08.20. @ 20:06

  3. Nehéz ez a téma, és könnyen félreérthető. Amikor az ember sokat meditál, és megpróbál a belső hangjával, az isteni részével közelebbi kapcsolatot kialakítani, akkor tulajdonképpen az isteni vezetést viszi magához közelebb, aszerint próbál élni.
    Ez más, mint az egós nyugati társadalom.
    Ettől függetlenül még az a véleményem, hogy Isten nem avatkozik bele a dolgainkba, erre értettem a szarik bele gondolatot. Érdekli mi van itt, hisz benne zajlik le az egész, de mivel mi is ő vagyunk, nem szól bele saját magába, minden úgy lesz, ahogy mi akarjuk (és így, ahogy ő akarja). Más kérdés, hogy neki vannak olyan részei (angyalok, mesterek, stb.), akik más perspektívából látják a dolgokat, és esetleg segítenek bennünket bizonyos kritikus helyzetekben. Szóval akkor most segít, vagy nem? Nehéz kérdés ez.

    Comment by Soczó Zsolt — 2006.08.23. @ 17:55

RSS feed for comments on this post.

Sorry, the comment form is closed at this time.

Powered by WordPress