Soci blog

2005 Karácsonyán olvastam Feldmár András Tudatállapotok szivárványa c. könyvét, és akkor iszonyat sok minden megváltozott bennem. Könyv még úgy nem érintett meg, mint ez. Katarzis volt. Tud valamit ez a Feldmár. (Érdekes mellékinfó, rákövetkező januárban jelentettem be a NetAcademiánál, hogy elmegyek. Mondom, hogy megérintett a könyv.)
Pont jókor olvastam, mert nem sokkal utána jött Bálint dackorszaka, amelynek kezelésében sokat segített a könyv. Idézem a kapcsolódó részt:

“Piaget, amikor gyerekekkel dolgozott, leírt egy ilyen tanulási formát. Ezt a folyamatot úgy hívja, hogy asszimiláció, a változási pontot pedig akkomodációnak nevezi. Ő persze csak gyerekekről beszélt. Szerintem az egész életünkön keresztül így tanulunk. Az asszimiláció azt jelenti, hogy van egyfajta struktúra bennünk, amivel próbáljuk megérteni a világot és egymást. És addig, amíg a világ komplexitása belefér abba, ahogyan próbáljuk a világot asszimilálni, minden rendben van. Ezt nem akarjuk feladni, mert nagyon örülünk, hogy így értjük a világot. De ahogy növünk, a világ egyre komplexebb lesz körülöttünk, egyre nehezebb lesz asszimilálni. Ekkor a gyerekek rettenetesen frusztráltak lesznek, nyűgösek s olyan utálatosak, hogy szinte kiállhatatlanná válnak. Ekkor gyakran betegek is lesznek, s mikor meggyógyulnak, akkor okosabbaknak látszanak, megnyugszanak, és már nem olyan utálatosak. Akkor már megint asszimilálnak, átmentek egy nagy káoszon, s egy magasabb színvonalon egy új struktúrát készítettek, amiben meg lehet érteni a világot. Ez sokkal többet fog fel, mint az előző. Ekkor ez megint eltart egy jó darabig, ez alatt minden nagyon jó, aztán megint utálatosak lesznek, s megint nehéz lesz az élet. Akkor megint létrejön egy ilyen akkomodáció. Az egyik esetben a világot asszimiláljuk, a másik esetben pedig nekünk kell megváltoznunk ahhoz, hogy a világban tudjunk élni. Egyszer a világot emésztjük, másszor a világ emészt minket. Aki megakad valamelyik ponton, annak nagy baja lesz. Előfordul, hogy valaki megakaszt minket, például, ha a szüleink, akikkel élünk, megálltak az „ötödik lépcsőn”. Ha a szüleink megálltak az ötödik lépcsőn, nekünk pedig már a hatodikra kell lépni, akkor a szüleink mindent meg fognak tenni, amit csak tudnak, hogy meggátoljanak minket a továbblépésben, mert abszolút nem értenék meg, hogy mi a fenét csinálunk. Ahhoz, hogy megértsék, egy akkomodációs ponton kellene átmenniük. És ha ők elhatározták, hogy a világukat olyan szimplának fogják tartani, amilyennek addig megismerték, hogy nekik már elegük volt az akkomodációból, sőt többet ők ilyet nem csinálnak, amíg meg nem halnak, hát akkor végül is ők már lelkileg meghaltak. A testük él, de a lelkük meghalt. És akkor tudat alatt mindent meg fognak tenni, amit csak tudnak, azért, hogy minket is megöljenek, hogy minket is ott tartsanak, ahol ők vannak, hogy megértsük egymást.

Végül is egy család vagyunk ugye, hát akkor miért ne legyünk mindannyian halottak? Szóval lehetséges az, hogy aki pszichotikus, vagy skizofrén, megakadt egy ilyen létrehozó hurokban.

Az LSD nem strukturálisan változtatja meg az ember agyát, hanem valahogy – nem tudom hogy – energiát ad ahhoz, hogy az ember kiperdüljön ebből a hurokból. Ne visszamenjen, hanem kiperdüljön. Tehát, ha itt valahol meg vagyok akadva, akkor minden pszichiáter, minden pszichológus, minden terapeuta, a szüleink, a tanáraink, mindenki ide akar engem visszanyomni. Az LSD pedig olyan energiát ad, hogy kipördülök innen. Amikor már ide kikerültem, akkor már nem lesz semmi bajom, mert akkor már nincs, ami elakaszt. Esetleg az lesz a bajom, hogy kevés barátom lesz, mert nem sokan vannak ott. Létezik egy könyv, amelynek a címe: Jonathan Livingston Seagull. (Magyar változat: Richard Bach: Jonathan, a sirály, Édesvíz Kiadó, 1984 – a szerk. megj.) Ez nagyon jó történet. Arról szól, hogy ez a sirály, nagyon szeretett magasan repülni. De amikor felszállt, mindig azt hitte, hogy valami nincs rendben vele, mert ezt mást sirályok nem csinálták, senki sem volt ott, így hát nagyon egyedül érezte magát, aztán visszaesett, visszajött. Próbálta elmondani a barátainak az élményét, hogy azok vele menjenek, de ők nem tudtak vele szállni. Egyszer elhatározta, hogy addig repül fel, ameddig csak tud, még ha ez az életébe fog is kerülni. És elhatározta, hogy ha nincs ott egy barátja sem, egy lélek sem, akit ismer, akkor is otthagyja azokat, akik csak alacsonyan tudnak repülni, mert az olyan unalmas, hogy nem érdemes azon a szinten maradni. Tehát, ha egyedül lesz egész életében, akkor is felmegy olyan magasra, ahol jól érzi magát. A kellemes meglepetés számára az volt, hogy ment-ment, és egy darabig ugyan senki sem volt, de akkor egyszerre csak talált egy réteget, ahol nagyon jól érezte magát, s nem volt egyedül, ott voltak más sirályok is. Azok a sirályok azonban, akik lent voltak, nem is tudták, hogy ott fönt vannak más sirályok. Addig, amíg az ember oda nem kerül, ahová valóban tartozik, addig nem tudja soha, hogy van-e valaki más ott. Csak akkor tudja meg, ha már ott van. Tehát szerintem, amikor az ember olyan magasra megy, annyi létrehozó hurkon keresztül megy át, emennyin csak képes, akkor látja meg, hogy ki van ott, akkor látja meg, hogy kivel lehet ott találkozni. Szerintem azért maradunk alacsonyan, mert félünk egyedül lenni. Visszatart az a rettegés, hogy ha én teljesen úgy szárnyalok, ahogy én akarok szárnyalni, s azt csinálok, amit én akarok, és nem fékezek, s megyek úgy ahogy tudok, akkor egyedül leszek. Meg kell próbálni. Mindenki úgy határoz, ahogy akar. Lehet, hogy sokkal kellemesebb hülye társaságban élni, mint egyedül okosnak lenni. De az nagyon kellemetlen, amikor a saját szülei, a saját tanítói elgáncsolják az embert, mert ők nem akarnak elszakadni, elválni tőlünk.”

Mostanában olvastam egy másik könyvet is (sokat, csak nincs időm mindről írni), Mérgező szülők a címe. Na, ez is nagy pofánvágás. Ha valaki úgy érzi, eljött az életében az a pont, amikor már elég nagynak érzi magát (van, aki a haláláig nem érez így, sőt, a többség így viselkedik), hogy szembenézzen azokkal a hazugságokkal, amivel a családja, a saját anyja-apja, a tanárai, a társadalom eteti, akkor olvassa el az előbbi két könyvet. És gondolkodjon, sokat. Sírjon is, ha kell. Megéri, másképp jön vissza belőle az ember.
Aki nem olvasta ezeken könyveket, és nem szánt időt az életének alapos vizsgálatára, az ne sírjon, hogy itt fáj, ott fáj, meg, hogy már megint beteg a gyerek, azok a kurva vírusok, stb. Ne áltassuk magunkat. Inkább próbáljuk meg szembenézni a valósággal, és rendbehozni az életünket. Az  idősebbek erre azt mondják, ezek a gondolatok fiatal korból eredő naiv optimizmusra vallanak. Én meg azt mondom, ez az ő részükről a megkeseredett életből fakadó cinizmus. Remélem 10, 20, stb. év múlva nem zuhanok bele én is ebbe a táborba.
És végül még egy idézet:

“Mindannyian nagyon szeretünk regresszálni. Ez azonban tilos, sőt nagyon sokan szégyenletesnek tartják, ha valaki úgy viselkedik, mintha fiatalabb lenne a koránál. Már amikor az ember gyerek, akkor is azt mondják, hogy „Hány éves vagy? Már tíz? Egy tíz éves gyerek már nem mondhat ilyen butaságokat.” Az egyetlen dolog, ami megengedi, hogy az ember nyugodtan regresszáljon az, ha megbetegszik. Mondjuk otthon. Szerintem a legegészségesebb az lenne, ha olyan emberekkel venné magát körül az ember, akiknek csak úgy meg lehetne mondani, hogy „Egy hétig ágyban akarok maradni, nem vagyok náthás, nem vagyok beteg, de azért légy szíves hozzál teát, etess meg, legyél kedves velem.” Ha ezt meg tudnánk tenni, s volna valaki, aki szeretne minket annyira, hogy megtegye amit kérünk anélkül, hogy náthásak lennénk, akkor nem kellene náthásnak lennünk. Nagyon jó lenne, ha az ember találna olyan barátokat, akikkel ezt meg lehet csinálni betegség nélkül.”

Én találtam. :)

kívánok minden kedves barátomnak és olvasómnak.

December 31-én leszek újra online.

Sok pszichológus szerint a méhen belüli valamint a születés élménye mély nyomot hagy a gyerek tudatalattijában, amely későbbi életszakaszokban bizonyos ingerek hatására újraélednek, restimulálódnak.

Ennek egy példájával szembesültünk a napokban. Pár napja Bálint fürdés közben addig tekergergette a kád lefolyóját nyitó csapot, hogy elkezdett kifolyni alóla a víz. Ez akkor sokkot váltott ki belőle, amilyet még nem nagyon láttunk tőle. Remegett, ordított, rettenetesen meg volt rémülve. Mindig, ha ilyen irracionális választ kapunk egy ingerre, akkor el kell gondolkodni, vajon mi lehet annak az oka. Sok agresszív, depressziós, stb. felnőttnek is meg kellene ezt tenni. Saját példámból tudom, meglepő összefüggésekre lehet rájönni, és ami a fő poén, megszüntethető a probléma oka, ha rászánsz kis időt tudatosítani a kiváltó tényezőt.

A következő napokban nem akart fürdeni, a kádban sokat sírt, bömbölt, és remegve fogta a játékait, nehogy levigye őket a víz. Sajnos sok szülő ilyenkor vagy értetlenül áll, vagy végtelen butaságában kineveti a gyereket, aki ettől megszégyenül, és lassan megtanulja, hogy el kell fojtani a természetes reakciót, magába kell zárni őket. Ettől persze beteg lesz, felnőtt korában pedig mindenféle pszichológiai és testi tüneteket fog produkálni.

Na, tegnap este oktatást tartottunk, bár még nem tudtuk mi a probléma forrása, de igyekeztünk bebizonyítani, hogy nem visz le a víz semmit. Bálint után belültem a kádba. Ő már megszáradt, állt a kád mellett. Megmutattam neki, hogy most elkezdem leereszteni a vizet, és nem visz le engem. Méretes testemmel ez trivialitás, Bálint is elfogadta. :)

Aztán jöttek a játékok, előbb a nagyobbak, végül egy kis emberke, ami alig pár centis. Egyiket se vitte le a víz. :)

Ez megnyugtatta Bálintot. Ma megkérdeztem, leviszi-e a víz a játékait, és azt mondta nem, és nem is fog este bömbölni. Majd kiderül. Du. még kitisztítjuk a lefolyót, és bele is nézünk zseblámpával, alaposan körbejárjuk a témát.

A fő poén most jön. Feleségem ma belenézett a tegnap félbehagyott Lelki köldökzsinór című könyvébe, ami ezzel indult:

“Gyerekek gyakran félnek a kádból lefolyó víz kis örvényeitől, félnek, hogy elnyeli őket. A tudattalan azonosítja a vizet a magzatvízzel, és a közeli születéssel. Tudjuk, hogy a magzatvíz a burok megrepedésekor a gyermek mellett áramolhat… A félelem alapját homályos szervezeti emlékek képezik… Ha be tuda látni ezt a félreértést, tévedést [lefolyó víz == születési trauma], akkor képes legyőzni a születése traumáját.”

Durva, nem?

Még egy kis adalék. Bálint 8 hónapra született. Elfolyt a magzatvíz, de még a szülés nem indult be, csak egy nap múlva. Sajnos az orvos (Balogh) parás volt, és azt mondta, menjünk másik kórházba, ahol koraszülötteket el tudnak látni, persze nem kis ijedtséget okozva feleségemnek. Mi bíztunk magunkban és tudom, hogy jóban vagyunk Istennel (még ha ez így leírva hülyén is néz ki), ezért nem mentünk el máshová. Szerencsére, Bálint 3.3kg-mal, teljesen egészségesen született meg.

Kíváncsi volnék volt-e másnak is hasonló élménye (mármint lefolyós)?

Elmesélem Bálint kisfiam kálváriáját, amely sajnos még nem ért véget, de remélem már a kilábalás irányába tart.

Egy hete feleségem észrevette, hogy piros Bálint egyik szeme. Megnéztük, volt benne egy kis fekete pötty. Megpróbáltuk óvatosan zsebkendővel kiszedni, de nem sikerüt. Háziorvos felhív, azt mondja, menjünk be hozzá beutalóra, aztán az érdi szemorvosi rendelőbe (a’la SZTK). Hogy ilyenkor mi a francnak kell körbeutazni a vidéket, érintve a háziorvost is, miért nem lehet valahogy elektronikusan intézni a dolgot, nem értem, de mondjuk, hogy értem (fontosabb dolgokra sincs pénz).

Rendelőben szimpatikus, kb. 70 éves néni az orvos (nem túlzok, tényleg szimpatikus volt, és tényleg 70 éves). Megnézi, hát, van benne valami. Érzéstelenítő csepp, várakozás, megpróbálja megpiszkálni. Bálint persze ugrál, hozzá se tudott érni a pöttyhöz. Láttam, mert én fogtam Bálintot, ott volt a szeme 10 centire tőlem.

Majd mondja a néni, hogy meg is vagyunk, ő most meglazította az idegentestet (láttam, hogy nem, 100%), csöpögtessünk rendszeresen, pár nap alatt ki fogja lökni a szem. Kicsit nyugtalankodunk, de hátha, ő a doki (habár bennem nagyon nincs tekintélyelv, de ebben az esetben nem volt infóm a helyes döntéshez, kénytelen voltam megbízni benne).

Ez volt szerdán. A hétvégén már elkezdtünk aggódni, hogy mennyi idő kell még, hogy kilökődjön?

Főleg, hogy utánaolvasva ilyet találtam:

“… fémtartalmú szemcsék, melyek, ha bennmaradnak [a szemben], körülöttük 1-2 nap alatt rozsdagyűrű, illetve gyulladásos udvar keletkezik a szaruhártyán, s ekkor már sokszor maradandó homállyal gyógyulnak, melyek látásromlást okozhatnak.” Kurvaélet, ez már ilyesztően hangzik.

Ezért hétfőn elmentünk egy helyi magánszemorvoshoz. Pokrócba csavarva Bálintot, helyi érzéstelenítéssel kiszedte a kis darabot, több apró darabban, egy fültisztítő pálcikával (vagy annak látszó tárggyal). Csodálkozott, hogy lehet az, hogy nem szedték ki, és már egy hete benne van? Mondtuk, hogy mi a is csodálkoztunk, de eddig vártunk, elvégre nem mi, hanem a doki mondta, hogy így van ez jól. Azt mondta, menjünk be a Heim Pálba, nézzék meg mikroszkóppal, mert szemre nem lehet garantálni, hogy nem maradt benne semmi.

Bementünk, ott készségesen fogadtak, szerencsére már várni se kellett. Először ott is lehaltak, hogy már egy hete benne van valami, hogy lehet ilyet tenni. Aztán azon, hogy miért piszkálták ki kézzel, ezzel jól felsértve a szaruhártyát, mikor erre van egy kis célszerszám a kórházban, amivel roncsolásmentesen lehet kiszedni az idegentesteket.

Megnézték mikroszkóppal, ehhez még lefogni se kellett szegényt, mert érdekes volt, hogy világít a szemébe a lámpa. Mondta, hogy már nincs benne szemcse, de maradt egy rozsdagyűrű (szabad szemmel kb. 1mm-es), amit viszont nem állnak neki eltávolítani, mert már úgy meg volt kínozva a szaruhártya, hogy nem akarták tovább rongálni. Kapott egy fedőkötést, amit ma szedtünk le. Egy hétig pihentetjük a szemét, akkor újra nekilátnak, és eltávolítják valami fúrónak nevezett szerkezettel a rozsdát.

Nem vagyok kifejezetten jókedvű ezen események miatt, talán azért is írtam az ezt megelőző, kissé pesszimista bejegyzést.

A háziorvos szerint ez már a sokadik panasz az érdi szemészettel kapcsolatban, ő is a Heim Pált javasolja hasonló esetekben (ott dolgozott korábban).

Ami erre még rátesz egy lapáttal, és ami miatt, ha igaz a hír, akkor kibaszottul dühös vagyok fletó bandájára, hogy januártól nem mehetünk a Heim Pálba, mivel nem az a körzetileg illetékes, csak Érdre. Vakuljon meg az ember fia, a szar kezelés miatt. Mondom, nem tudom igaz-e a hír, nem követem a politikát, de attól tartok, a háziorvos jól ismeri, milyen törvényi változások várhatók.

Vagy csak a bulvár találja ki ezeket a baromságokat?

Szexuális zaklatással vádoltak meg egy négyéves kisfiút az Egyesült Államokban. Az ok: az iskolai előkészítőbe járó fiúcska átölelte az intézmény női alkalmazottját és megérintette a mellét.

Hát bazdmeg, lehet, hogy a korommal jár, de néha már én is úgy érzem, hogy annyira kibaszottul elerodálodott már a mai világ embere (a generációkon átívelő aberrációs fertőzés miatt), hogy egy isteni shutdown kellene már erre az oprendszerre, és kissé másképp megválasztva a kezdeti feltételeket újraindítani a világot.

Persze, ha Isten nem létezik vagy nem avatkozik bele a rendszerbe (én az utóbbira szavazok), akkor nincs mese, nekünk kell ebből kilábalni. Mindenki kezdje a saját házatáján. Én is ezt teszem. 30 év múlva, mikor Bálint 32 éves lesz, kiderül, hogy sikerült-e.

Hátha valaki hallott már ilyet. Feleségem gyesen van itthon, de már szeretne napi 4 órában valamilyen számítógépes munkát csinálni. Informatikus mérnök a végzettsége és Exchange felügyelettel foglalkozott, míg dolgozott, de nem ezt akarja folytatni távmunkában. :)

Valami olyan munka feküdne neki, amihez kell használnia az eszét, de nem igényel 500 óra felkészülést. Szóval nem valami szöveggépelés papírról, vagy ilyesmi, hanem valami kissé komolyabb elfoglaltság kellene.

Ha ismersz valami lehetőséget: zsolt.soczo@gmail.com. Előre is köszönöm.

Joep bejegyzését örömmel olvastam a megtalált pénztárcájáról.

Én ma reggel nem vettem parkolócetlit, mert csak 10 percre mentem el a kocsitól. Mire visszaértem ott volt egy jegy a szélvédőn plusz két órára. Önsegélyező szolgálat, nagyon jólesett. Én is kerestem hát egy másik kocsit, és továbbadtam. Na, mégis csak van némi összetartás a magyarban? Nem kell nagy dolgokkal kezdeni, nekem is nagyon nagy dolognak számít.

A mostani eset után nem csodálkozom, hogy rendőröket vezényeltek ki a faluba, és azon se fogok csodálkozni, ha ezek után még inkább erőre kapnak a cigányellenes megmozdulások. Tudom, feszült most a légkör a politika miatt, ennek ellenére nem verem a családomat, és másokat se verek agyon.

Nekem is van pár élményem jelzett kisebbséggel kapcsolatban, szerencsére megúsztam mindet.

Most csak egyet mesélek el.

15 évesen táncoltam a községi diszkóban, mire szó nélkül odajött egy cigánygyerek, és elkezdett fojtogatni. Irracionális? Az. Mivel nem vagyok egy harcias ember, és ráadásul láttam, hogy a cimborái már ugrásra készen ott vannak a közelében, ezért csak lefejtettem a kezét a nyakamról, és arréb álltam, lelültem egy asztalhoz. Mivel nem tudtak provokálni leszálltak rólam, megúsztam az esetet.

Tudom, hogy nem szép dolog általánosítani, de mit gondoltok azóta szeretettel gondolok-e rájuk? Nem, nem csak arra az egy emberre, hanem az egész csoportra. Irracionális? Az. De a félelemnek ilyen hatása van.

Másik eset nemrég, a Caponában. A kispurdé, kb. 8 éves, odaszalad a Don Pepe üdítőautomatájához, és tölt magának fél liter kólát. Addig töltötte, hogy már kifolyt a pohárból, aztán leöntötte a felső 4 centit, és elindult vele vissza az asztalhoz. Kérdezi a pénztároslány, hogy ki fog fizetni? Há a nagyanyám, ott ül az asztalnál. A pénztáros lemondóan legyintett.

Egyik rokonom mesélte, a kommunizmusban kiküldték őket társadalmi munkában! lemeszelni az egyik cigányputrit, mert egészségügyi szempontból már veszélyes, annyira szutykos. Kimentek, nekifogtak a munkának, a ház tulajdonosai (lakói) meg kiültek a székbe, nézték őket, és röhögcséltek. Hát bazmeg, én a pofájba kentem volna a meszet.

Bátyám nem meri kirakni a most felújított fa kanapéját a teraszára, mert éjszaka úgyis ellopják, hogy kik, mondanom se kell.

Tiszteljük őket, fogadjuk el őket, stb. De nem lehet, hogy ahhoz esetleg nekik is kicsit alkalmazkodni kellene a mi életvitelünkhöz?

Update: az erdeti cikkben megszólalt az érintett is, kommentben. 

Korábban írtam egy elmarasztaló cikket a fenti cégről.

Mit ad Isten, megkeresett az ügyvezető, kommentet írt a bejegyzésemhez, amit most mellékelek.

Tisztelt Uram!

Jakubinyi Roland vagyok a Market-Lines Kft ügyvezető igazgatója.

Sajnálattal olvasom a fent leírtakat és megértem az Ön csalódottságát.
Cégünknek minden ügyfele nagyon fontos és nem különböztetjük meg a vásárlóinkat a vásárolt mennyiség függvényében.

Az Ön esetének utánanéztem és valóban voltak részünkről hiányosságok az ügymenet intézésében, de ez részben az általunk megbízott asztalos műhelynek köszönhető.
A kért szegőlécet valóban elkészítették, majd miután nem jöttek a termékért, eladták.
Miután kérték a termék ismételt legyártását azt meg is rendeltük, azonban az asztalos nem szállította le a megrendelést annak ellenére, hogy telefonba megerősítette, azt már leadta az irodánkban.

Minden telefonhívást próbálunk fogadni és lehetőség szerint visszahívni az ügyfeleket.
Az irodánk központi iroda nem tartózkodunk folyamatosan, bent ezért kérjük az ügyfeleket, hogy jelezzék felénk, ha jönnek hozzánk.

Természetesen ez az Ön számára nem vigasz és nem is elfogadható.

Az eset megnyugtató rendezése érdekében kérem, adja meg elérhetőségét emalilben a számomra és a kért szegőlécet futárral, elküldetem az Ön részére.

Maradok tisztelettel,
Jakubinyi Roland
Market-Lines Kft.
www.bambuszparketta.hu

No, ez már a korrekt hozzáállás, nagyon köszönöm, hogy idáig eljutottunk. A szegőlécet azóta már legyártattam saját asztalossal a maradék parkettából, így az eset megoldódott, de tényleg jól esik a figyelmessége.

Az eset tanulsága szerintem, amit magamra is fontosnak érzek, ha a jövőben saját cég létrehozására vállalkozok, hogy az ember alaposan válogassa meg a munkatársait, hisz mint a cikkben is írtam nem a cégvezetővel, hanem a kolléganővel kellett hosszas és idegesítő meccset lejátszani. A helyzet persze ciki, az ember rokonáról, netán feleségéről van szó (nem erről az esetről beszélek, erről nincs információm, nincs is közöm hozzá). Erre nem tudok okosat javasolni, de az eddigi tapasztalataim alapján sok problémát felvet egy ilyen konstelláció.

Érdekes helyet találtam Diósdon: 47.4081146N, 18.945221E

Csak a tető színe nem stimmel, régi a fotó. :)

Szórakoztam kicsit a gogole earth-szel a nyaralás előtt, sok érdekes részletet sikerült megnézni előre, hol milyen a part Kefalónián, stb. Közben megnéztem magunkat is, és meglepődve láttam, hogy a két házzal arréb lakó szomszédnak hatalmas medencéje van. Ez azért érdekes, mert addig azt se tudtam, hogy azon a helyen lakik valaki, házak által körbezárt belső részről van szó. Mik vannak, azt hittem minden telek az utcára nyílik, de nem.

47.407675N, 18.944613E

Az egészben nekem csak az az érdekes, hogy amerikából a google-lel több infót tudtam meg valamiről, mint 50m-re a helyszíntől. Érdekesen változik a világ.

Eljött végre ennek is az ideje, jövő keddig nyaralunk. Kefalonia a cél, ma este indul a gép. Már nagyon várjuk. :)

Megnézzük a főbb bícseket, ahhoz képes milyen közel van, (2 óra), nagyon szép partok vannak rajta.

Korábban írtam (még a netacademiás blogomban, amit azóta se tudtam beimportálni ide), hogy voltam 4 .NET 2.0-s vizsgán, márciusban. Örömmel jelentem, hogy mind sikerült. :)

551 UPGRADE: MCAD Skills to MCPD Web Developer by Using the Microsoft® .NET Framework  Mar 03, 2006
552 UPGRADE: MCAD Skills to MCPD Windows® Developer by Using the Microsoft® .NET Framework  Mar 03, 2006
553 UPGRADE: MCSD Microsoft® .NET Skills to MCPD Enterprise Application Developer by Using the Microsoft® .NET Framework: Part 1  Mar 06, 2006
554 UPGRADE: MCSD Microsoft® .NET Skills to MCPD Enterprise Application Developer by Using the Microsoft® .NET Framework: Part 2  Mar 06, 2006

Ezzel a következő címeket szereztem meg:

Microsoft Certified Professional Developer   Mar 03, 2006
  Enterprise Application Developer  Mar 06, 2006
  Web Developer  Mar 03, 2006
  Windows Developer  Mar 03, 2006
 Microsoft Certified Technology Specialist   Mar 03, 2006
  .Net Framework 2.0: Distributed Applications  Mar 06, 2006
  .Net Framework 2.0: Web Applications  Mar 03, 2006
  .Net Framework 2.0: Windows Applications  Mar 03, 2006
Minden vizsgához kaptam egy ingyen vócsert is, így most van 6 vócserem, azaz 6 vizsgát tudok még ingyen letenni (2 decemberről maradt). Ráadásul, ha akkor megyek, amikor second shot akció van, akkor ez 12 lehetőséget jelent. Egyelőre még csak egy részére van ötletem mire használjam ki. Decemberben voltam egy SQL Server 2005 Design vizsgán, akkor azon meghúztak. Erre még egyszer elmegyek majd a nyáron. Ami érdekes abban a vizsgában, hogy bár azóta már van hozzá braindump, de az alapján se tudom mire gondolt az ms, mi szerinte a jó válasz. Ha valakinek van kedve együtt tanulni velem erre a vizsgára, akkor valahol összejöhetünk egy napra, kielemezni a kérdéseket (lehetőleg azért olyan valaki legyen, aki ért a 2005-höz, nem ingyentanfolyamot akarok tartani :).

A másik amire még elmegyek, az egy SQL 2005 programozás vizsga, arra nem volt hely már decemberben a béta vizsgára, lemaradtam róla.

Így még maradt négy vócser. Van valakinek ötlete milyen értelmes, lehetőleg fejlesztői vizsga van még? Ha nagyon kell megcsinálom a w2k3 MCSE-t is, csak nem érdekel a téma, meg úgyis elavul 2 év múlva. :)

Hamurabi fortyogott Norbi hajszálas reformkonyháján, közben röhögök magamban, mert én meg teljesen elégedett vagyok a Gastroyal kiszállított kajájával. Mindig mondom is az érdeklődőknek, hogy nekem Kőbán Rita hozza az ebédet, és nagyon jól főz, szerintem messze veri a többi kiszállítós izét. Főleg, hogy mindig találok normális vega kaját is, ami nagyon ritka az éttermek között. Weben rendelem a cuccot, mindig hét elején fizetek arra a hétre. Megbíznak bennem, nem kell anyukámmal levelet írnatni. Az egyik cég ilyen, a másik olyan. Én a másik mellett döntöttem.

Amúgy én is haragudtam norbira, mert rátelepedett a babavizes ásványvizekre, azóta nem leljük a babát. Bevásárláskor tök jó program volt kisfiammal megkeresni a babavizet. Most keressem vele Norbit? Nem akarok én perverz gyereket nevelni. :)

Nagyon érdekes egy kisgyermek fejlődése. Sok fázison megy keresztül, mire felnő egy csecsemő, mely fázisok közötti váltás nem mindig zökkenőmentes.

Az én világképem szerint amikor egy gyerek leszületik a földre még részben az isteni egységben él, és ebből kell neki fokozatosan kiszakadni, elfelejteni az isteni múltját, és alkalmazkodni a földi élethez. Ehhez az elszakadáshoz azonban ki kell alakulni a személyiségének, amelyet egonak szoktak nevezni. Nehéz fogalom ez az ego, ahány ember annyiféle értelmezést ad rá. Én öntudatnak, személyiségnek gondolom, annak a vezérelvnek, amely a hétköznapi életben vezeti az életünket.

No, nagyon érdekes volt, hogy Bálint az utóbbi hetekig (most 2 éves és 2 hónapos) mindig csak egyes szám harmadik személyben beszélt magáról. Bálint eszik, Bálint sír, stb. Egyszerűen nem volt még öntudata, nem fedezte fel, hogy igen, én vagyok, én élek, csak egyszerűen élt, mint az állatok. Ezt nem pejoratív értelemben mondom, és sokszor többre tartom az állatokat mint az embereket.

Pedig már nagyon régóta beszél, felismer vagy tíz növényt és mondja a névét kapásból, szerintem okosabb lesz, mint az szülei együttvéve. Szóval nem a beszédje fejlődésével van kapcsolatban a személyek használata, hanem valami mással. 

Ahogy egyre jobban merül el a fizikai világban persze törvényszerűen ki kell alakulni az egónak, amelyet persze majd felnőttként ledolgozhat, ha van kedve, és visszatérhet az isteni egységbe, magyarul (nagyon leegyszerűsítve) megvilágosodhat. Felmerülhet az emberben, hogy milyen jó lenne, ha eleve ki sem alakulna az egója, így nem kellene neki a visszafele utat is bejárni. Ez azonban a mai világban életképtelenné tenné a gyereket, és igazából nem is lehetséges. A hiedelmeink révén annyira bele vagyunk mi is ragadva a fizikai világba, hogy úgyse volnánk képesek nagyon másként nevelni a gyerekeket.

A másik dolog, hogy szerintem bulizni jöttünk ide a földre, élni, élvezni az életet, élményeket gyűjteni, megélni az Isteni szeretet, valójában, nem csak elméletben, mint a szellemvilágban, ezzel Isten rajtunk keresztül begyűjti az infókat, az érzéseket, élményeket gyűjt ő is. Persze a világ mai állapotában nem biztos, hogy idealisztikusak a körülmények az isteni házimozihoz, de mivel ő nem ítél, nem véleményez szemben az emberekkel, neki nincs rossz és jó, egyszerűen csak vannak a dolgok számára, azért neki igazából kurvára mindegy mit csinálunk. Inkább nekünk kellene eldönteni, hogy a saját véleményünk szerint jó-e ez a világ úgy ahogy van, ha nem, akkor meg változtassunk rajta. Isten a büdös életben nem fog nekünk segíteni, ezt nem fogja fel a sok ostoba (ítélkezés, ember vagyok) szekta, vallás, megmondóember, mert Isten (mi) azt teremtjük meg, amit akarunk. Szart akarunk - azt kapjuk. Majd ha felnő az emberiség lelkileg, nem lesz ennyi szenvedés. Lehet, hogy közben elpusztul a Föld. Ez is benne van a pakliban. Pár millió év alatt majd regenerálódik, regenerálják, ha kell, aztán lehet visszajönni játszani tovább. Addig is van még hely máshol is. Na, de erről majd máskor, nem akarok ennél messzebb menni.

Naszóval, Bálinttal az utóbbi két hónapban voltak nehéz pillanataink, volt amikor szinte egész nap hisztizett. Azt hiszem dackorszaknak hívják ezt a pszichomókusok. Mi ilyenkor mindig arra gondolunk Bettivel, hogy valamiféle változás zajlik le a kis lelkében és elméjében, ezért nehezebb kezelni. Mi mindig ügyelünk rá, hogy ha lehet, ne korlátozzuk a saját kényelmünk érdekében, hogy kiélje azokat az effekteket, amelyeket ki kell neki az adott életszakaszban. Ez nem azt jelenti, hogy nem szólunk rá, nem terelgetjük, nem mondjuk meg neki, hogy szerintünk hogyan kellene viselkednie (persze biztos sokszor ismételgetjük azokat a baromságokat, amelyeket mi is kaptunk a szüleinktől), de sose bíráljuk a személyiségét. Csak, hogy értsd mire gondolok. Sose mondjuk azt, hogy hülye vagy, buta vagy, ilyen vagy, olyan vagy. Inkább azt, hogy ez vagy az a cselekedet nem tetszik nekünk, szeretnénk, ha másként csinálná. Tudom, sokan most úgy gondolják, ez szőrszálhasogatás. Látom a sok elmebajos, önbizalomhiányos, szeretetlen, szeretni képtelen, sorolhatnám még a defekteket, de leginkább boldogtalan embert a világban, amiből úgy vélem az előbbiek nagyon fontosak lehetnek.

Sajnos sok kisgyermekes ismerősömmel kapcsolatban nagyon elszomorít, hogy képtelen elfogadni, hogy a gyerek lelki fejlődése szempontjából sokkal fontosabbak a korai időszakban ért hatások, mint a nagyobb kori élmények. Pedig piszok egyszerű a dolog, a kisgyerek mint a szivacs issza be az élményeket, és mivel még nincs kialakulva úgy a gondolkodása, válogatás nélkül elfogadja a tálalt infókat. Ha azt mondod neki, hogy te marha vagy fiam, és elég sokszor elismétled, akkor biztos lehetsz benne, hogy vagy tényleg az lesz nagykorára, vagy bár van elég esze mégis annak fogja magát érezni. Nem tudom csak az én hiedelemvilágomban van-e ez így, de én ebben 100%-ig biztos vagyok, szerencsére nem a saját életemből. Engem leszartak, úgy neveltek, és hál Istennek ez nálam nagyon bejött, boldog felnőtt lett belőlem. Nyilván nekem is vannak nehezebb pillanataim, sőt, időszakaim, de ezeket én egyszerű feladatoknak tekintem, nem próbatételnek, még kevésbé problémának. Tudom, hogy ezeket mind magamnak eszeltem ki, csak mivel még nem igazán profi a kommunikációs csatornám a szellemem, nagy ÉN felé, ezért nem mindig értem miért kapok valamit, akár jó az, akár rossz. Én mindennek igyekszek örülni, nem elvárni semmit, de örülni bárminek, és főleg nem címkézni jó vagy rossz-e ez a számomra. Jobban érezném magam, ha felcímkézném az adott eseményt? Nem. Akkor meg miért basszk ki magammal, nem?

Zárásul az agymenésem végén, akit érdekel a szülők általi “hipnózis” hatása egy ember fejlődésére, az ajánlom, olvasson el egy-két könyvet Feldmár Andrástól. Ami nekem legjobban bejött tőle, az a Tudatállapotok szivárványa. Elég nehezen megszerezhető könyv, egyrészt nagyon kelendő, másrészt kevés helyen lehet kapni. Én Érden a Könyvzugolyban kaptam meg, az Ananda Sounds-nál is lehet, hogy van belőle.

Most nézem, online kinn van talán az egész könyv, innen elérhetőek. 1, 2, 3, 4. rész. Aki elolvassa a könyvet megérti, miért is emlegettem a Hajnalka virágot januárban.

Esténként feleségemmel és kisfiammal építgetjük a kertet. Adott egy 17×8-as terület, ami 50 cm lejtést tartalmaz. Első körben ezt kiegyengetjük. Ezen már lassan túl is vagyunk. Egy babapiskóta alakú füves részt alakítunk ki a sík területen, amit fél méter széles aprókavics szegélyez majd.

A kert legmagasabb részét támfal fogja tartani, ennek az alapját ma este és holnap reggel ássuk ki (kelünk 6-kor). Szombaton már jönnek az emberek betonozni. A betont azzal a téglával fedjük majd be, mint amivel a házat is.

A kialakítandó terület:

A vízszintest egy csöves vizimértékkel alakítjuk ki, amely a hosszabbító drótjára van szigszalagozva, így akkor is tudok mérni, ha feleségem Bálinttal van elfoglalva.

A mérés elmélyült, szinte meditatív tevékenység, házi mérőrúddal. A földbe párhuzamos gerendákat raktunk be, azok két végét kell egy magasságba hozni, aztán egy pallóval le lehet húzni a földet vízszintesre. Nehezebb munka, mint elsőre gondolná az ember, főleg szegény feleségemnek.

Mindeközben a macska tojik a világra, és msdn magazinol. Szakbarbár. :)

Kellemes élményben volt részem néhány napja. A családdal kimentünk a Kertészeti Egyetemen megrendezett dísznövény kiállításra és vásárra. A Villányi úton meg kellett fordulnom, a BAH csomópontnál. Ott van egy balra kanyarodó sáv, mondom ott nem balra megyek, hanem visszafele. Mögöttem egy rendőrautó várakozott a sávban. Ahogy kanyarodtam már sejtettem, hogy valami nem stimmel, mert balról jött egy autó, nekem viszont nem volt lámpám, ami feltartana, így a nem figyelek egymásnak mentünk volna.

Persze a villogó azonnal bekapcsol, a rendőr megállít. Kérdezte tudom-e miért állított meg? Mondtam neki sejtem, de igazából nem értem az ügyet. Én úgy tanultam kreszből, hogy ahol balra lehet kanyarodni, ott meg is lehet fordulni. Elmondta, hogy nem, mert ott a kék nyíl a kötelező haladási irányt jelölni, azaz balra, és csakis balra. Mindig tanul az ember.

Na, mondom ez jó drága lesz. Nem találta a közelező befizetését igazoló papírt (5 perce kaptam meg a biztosítótól, mert késve fizettem be), csak megkérdezte, hogy ugye be van fizetve. Akkor már tényleg be volt, de még nem volt róla papírom. De szerencsére nem firtatta az ügyet, pedig ezért is megbüntethetett volna.

Aztán megkérdezte, hogy hány éves a gyerek (Bálint hátul ült). Mondtam, hogy 2, meg előtte már elmeséltem hová tartunk. Kérdezte, hogy mit szeret a gyerek? Mondtam, ő mindent.

Aztán azzal búcsúzott el, hogy a büntetés árából vegyek valamit a gyereknek. :)

Jól esik, hogy vannak még ilyen rendőrök is, kellemes csalódás volt a sok köcsög után, akivel már találkoztam.

Egy apró megjegyzés. Szerintem ilyenkor sokat jelent, hogy az ember letagadja-e a napot az égről, vagy bevallja, hogy elbasztam, így jártam. Kezdő vezető koromban a Nyugatinál levő parkolóba hajtottam be a körútról, az egyirányú nyíl ellenében. Megtévedtem. Akkor megúsztam 2000-rel, pedig még a zöldkártya is le volt járva. Megint csak azért, mert nem kamuztam.

Miután megküzdöttem a WordPress-szel, hogy Windows alatt is menjen, lassan újra tudok blogolni. A netacademiás blogom hamarosan megszűnik, egy permanent redirektet rakok oda fel, így kérek mindenkit, akit érdekel amiről a jövőben beszélni fogok (sokkal sűrűbben és sok más témában is, mint eddig), az iratkozzon fel erre a blogra, oda már nem fogok (és nem is tudok) írni.

soci